Nyitrai Zsolt bejelentette, hogy már akadálymentesen tölthető ki a nemzeti konzultáció a világ 5. leginkább high-tech országában

POLITIKA
2022 november 20., 09:24

Újra akadálymentesen tölthető ki a nemzeti konzultáció – jelentette be Facebookon „BRÉKING”-ként a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott.

„Magyarországon közel 100 ezer vak és gyengénlátó és több mint 60 ezer siket és nagyothalló honfitársunk él. Magyarország Kormánya számára fontos, hogy mindenki elmondhassa a véleményét a meghatározó kérdésekben, ezért a brüsszeli szankciókról szóló nemzeti konzultációt is akadálymentessé tettük.”

Bejegyzését azzal zárta, hogy „a fogyatékosságügyi szervezetek és Magyarország Kormánya között folyamatos az együttműködés, amelynek köszönhetően megvalósulhatott a közügyek akadálymentes gyakorlása is”.

Az újabb nemzeti konzultációs íveket – amelyek az Orbán Viktor által minden egyes alkalommal megszavazott brüsszeli szankciók ellen szólnak – már október 14-én elkezdték postán kézbesíteni, de csak egy hónappal később lehetett online is kitölteni. Szerencse, hogy Orbán Viktor szerint Magyarország a világ 5. leginkább high-tech országa.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.