Dili, buli, káoszvédekezés és minden, ami belefér: Kamerun 3-3-as döntetlent játszott Szerbiával

világbajnokság
2022 november 28., 12:10

Ez klasszikus “ki marad életben?” típusú csoportmeccsnek ígérkezett a G csoport két nulla pontos csapata között. Szerbia az első körben korrekt kezdés után aránylag simán kapott ki Brazíliától 2-0-ra, Kamerun kevésbé simán Svájctól 1-0-ra.

A két kiszámíthatatlan válogatottban előzetesen bármilyen eredmény benne volt, de a legkevésbé talán a döntetlen. Mivel a csoport másik mai meccsén Brazília óriási favorit az eddig az utóbbi időben megszokottnál halványabb Svájc ellen, a helyzet az volt, hogy aki itt nyer, annak reális esélye lehet a továbbjutásra.

A vébé nagy túlértékeltje, Szerbia

Bár a magyar sportrovatokban Szerbiáról mint a kompromisszummentes, vad támadójátékáról ismert masszív, veszélyes válogatottról szoktak megemlékezni, a valóság nem igazán támasztja alá ezt a sztereotípiát.

Ha a nagy tornákon valami eddig jellemző volt a szerb válogatottra, akkor az a totális kiszámíthatatlanság és - a hírnevükhöz képest - gyenge játék, egy-egy kisebb villanással.

2010-es vébén a nyitómeccsen 1-0-ra kikaptak Ghánától, hogy a következőn meglepetésre 1-0-ra verjék Németországot, hogy az utolsó körben egy döntetlen is elég legyen nekik a nem különösebben félelmetes Ausztrália ellen. A megszelídíthetetlen balkáni harcosok 0-2 után 2-1-re kaptak ki és kiestek.

A következő, 2012-es EB-re ki sem jutottak, úgy, hogy a selejtezők során például otthon alázta őket Észtország 3-1-re. A 2014-es vb-re sem jutottak ki, köszönhetően annak, hogy például Macedónia is megverte őket. A 2016-os EB selejtezőin sikerült összesen 4 pontot szerezniük egy 5 csapatos csoportban. A 2018-as vébére sikerült kijutniuk egy gyenge selejtezőcsoportból, hogy utána előbb 1-0-ra verjék Costa Ricát, aztán kikapjanak Svájctól és Brazíliától és kiessenek a csoportkör után. A 2020-as Eb-re azért nem jutottak ki, mert a rájátszás döntőjében otthon nem bírtak Skóciával.

Kamerun: egykor menők voltak

Kamerun volt a kilencvenes évek nemzetközi szinten legerősebb afrikai válogatottja, egymás után 4 vb-kijutással és az első afrikai részvételű negyeddöntővel, ahol istenien játszva csak legendás meccsen kaptak ki Angliától. Az aranykor óta nem tűntek annyira veszélyesnek, utolsó nagy eredményük az 2017-es Afrika kupa-győzelem volt. Itt viszont a vártnál jobbak voltak Svájc ellen, időnként egészen ígéretes támadójátékkal. Hogy képbe helyezzük ezt a Svájc elleni vereséget: az sorozatban a nyolcadik elvesztett vb-meccse volt Kamerunnak. Összehasonlításképpen Szerbia 11-ből 2 világbajnoki összecsapást volt képes eddig megnyerni.

A valóság ehhez képest

Így kezdett Kamerun:

Epassy - Fai, Castelletto, N’Kolou, Toko - Anguissa, Kunde, Hongla - Mbeumo, Chupo-Moting, Ekambi

Így Szerbia:

Milinkovics-Savics - Pavlovics, Veljkovics, Milenkovics - Kostics, Lukics, Maksimovics, Zivkovics - Milinkovics-Savics, Tadics - Mitrovics

Vagyis végre kezdett az egyik legjobb szerb, az első meccsről a felgyógyulása miatt még hiányzó juventusos szélső Kosztics. A kameruniak meglepetése az volt, hogy a Rigobert Song mester fegyelmi okokból nemhogy a kezdőből, de a keretből is száműzte Onanát, így Epassy kezdett a kapuban.

És végre elkezdtek játszani

A meccs szerb szempontól ijesztően indult: a középkezdés után a kulcsember Mitrovics ártatlan helyzetben felugorva rosszul fogott talajt és lent maradt, de aztán vissza tudott jönni. Sőt a hetedik percben az ő volt az, aki először kapura lőtt, vagyis fejelt, magasan fölé.

Kamerun a korábbi mély védekezés helyett ezúttal magas letámadással kezdett, Szerbia pedig, ha ki tudott szabadulni a présből, a szélekről Mitrovics fejére ívelt labdákkal próbálkozott.

Mitrovics ehhez képest igazi fineszes passzolgatás után lőhette volna meg a vébé eddigi egyik legnagyobb gólját a 11. percben. A klasszikus pozíciójából oldalra húzódó colos center 16-os jobb oldalánál kényszerítőzött, a visszakapott labdával remek visszacselt csinált az alapvonalnál, aztán éles szögből a hosszú kapufára tekert. Ha bemegy, versenyben lett volna Richarlison ollózásával.

Szerbia a tizedik perc tájára átvette a kezdeményezést. Mivel Kamerun ezután sem adta fel a magas védekezést, a szerbek a presszingen átjutva párszor szabadabban támadhattak, sokáig különösebb eredmény nélkül.

A 29. percben kissé váratlanul szerezte meg a vezetést Kamerun,annak ellenére, hogy addig csak őt találták el a kaput: egy balról belőtt szögletet Chupo-Moting továbbcsúsztatott, a védők mögül magányosan befutó Casteletto pedig a hosszú oldalon szinte a gólvonalról lőtte be, abszolúte magányosan. (1-0)

A félidő második felében Szerbia visszavette a kezdeményezést és élénk, motivált, de veszélytelen támadójátékot mutatott be, miközben Kamerun masszívan védekezett és néha előremenni is volt ereje. Okés félidő volt, de nem kiemelkedő, aztán olyan hat perc jött, amit egy szupermeccsből is kivághattak volna.

Az egész dili azzal kezdődött, hogy a félidő hatperces hosszabbításának elején Tadics 40 méterről, enyhén balról elvégzett szabadrúgását a colos fiatal védő Pavlovics lazán befejelte a jobb sarokba (1-1). A szerbek ettől teljesen begerjedtek, támadás követett akciót, az eddig csendes sztárok - Milinkovics-Szavics, Tadics és Kosztics - megjöttek a meccsbe. Két perccel az egyenlítő gól után labdát szereztek a 16-os előtt, majd Milinkovics-Szavics lőtt ballal, a kapus hibájából a bal sarokba (1-2). Ezután még a 3-1-hez is megvolt a nagy szerb helyzet, Kamerun szabályosan összeomlott.

A második félidő erőteljes rugdosódással és szerb támadásokkal indult, hogy az 53. percben a szerbek pompás csapatgólt szerezzenek. A csapat erejét adó támadószekció Tadics és Milinkovics-Szavics főszereplésével a 16-osukon belül passzolták ki higgadtan a kameruni védelmet, hogy a végén Mitrovics lazán beguríthassa (1-3). Tényleg isteni gól volt, csapatteljesítményként talán a legszebb eddig a vébén.

De Kamerun még ettől sem tört meg teljesen, sőt!!! Az 55. percben becserélt Aboubacar már a 60. percben szépíthetett volna egy kontra végén, de több visszahúzós csel után a 16-oson belül ekkor még blokkolták. A 63.-ban azonban a vébé egyik legklasszabb egyéni teljesítményével szépített Aboubacar: lesgyanús, de mint kiderült nem leshelyzetben lépett ki majdnem a felezővonaltól, rávezette, az érkező védőt egy csellel elcsúsztatta a semmibe, majd a vébé legmagasabb kapusával szemben állva, teljesen álló helyzetből, a labdának alábökve magasan átemelte Milinkovics-Szavicsot, hogy a gyertya. kapuba hulljon (2-3).

Újabb két perc telt el, amikor megint borzasztóan próbált lesre állítani a szerb védelem, az életre kelt Aboubacar megint elszaladt a jobb szélen, tökéletesen gurított keresztbe, a hosszún érkező Chupo-Moting pedig szépen bevágta. (3-3)

Mind a két alkalommal a Fiorentinában játszó Milenkovics, a szerb védelem elvileg legjobbja lógott be a másik oldalon. Ez volt talána legrosszabb egyéni teljesítmény eddig a vébén a japán kapus Costa Rica elleni elképesztő hibája/kreténkedése mellett.

Fantasztikus volt a meccs, Kamerun szurkolói most kezdhették sajnálni, hogy a kapitány kidobta a remek kapus Onanát és a hurka, ráadásul bizonytalan hurka Epassyt állította a kapuba.

Ekkor már mindkét csapat teli tüdőből támadott. A 76. percben Mitrovics lépett ki a jobb oldalon, két társa kísérte, de ő kissé elönzőzte a ziccert. Az ellentámadásból Kamerun is majdnem ziccerbe került, de Chupo-Moting középről kiosztott remek passzát Bassogog rosszul vette át. Ebben az időszakban olyan foci folyt a pályán, amire a régenmindenjobbvoltozó bácsik is csettintettek volna.

Eddig a pontig Szerbia az egész vébén 3-szor találta csak el a kaput, de mind a 3 gól lett.

A 88. percben Kosztics tört be balról a 16-oson belülre, de passz helyett ügyetlenül lőtt, azaz inkább leperdült a lábáról labda. A 89. percben Mitrovics kvázi-meccslabdát hagyott ki: középen, a kaputól 13 méterre kapott visszagurítást, a kapus legyökerezett, ő pedig fölé-mellé tekert.

A második félidőben is 6 perces volt a hosszabbítás, ami majdnem úgy indult, mint az első rész végén: Mitrovicsot középen ugratták ki ziccerben, csippenteni próbált, de Epassy védett. Aztán kiderült, hogy amúgy is les volt.

A hosszabbításban a bíró megkönyörült a törlesztő Tadicson, aztán véget ért a vébé egyik legszórakoztatóbb meccse. Pompás gólok, kiváló támadójáték mindkét oldalon és borzalmas, szint alatti szerb védekezés jellemezték a meccset.

Szerbia leginkább magának köszönheti, hogy 2 meccs után nem 3 pontja van. Mind a három bekapott gól abszolúte elkerülhető volt, ráadásul 0-1 után 3-1-re feljőve lélekben már övék volt a meccs, amikor a védelem mindent lerombolt. Ez nem abban a szakmázós értelemben volt jó meccs, mint tegnap a spanyol-német, de szórakoztató faktora 10/10-es volt. Az eredmény mindkét érintettnek rémes, míg Brazíliának és Svájcnak ideális.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.