Hét évet kapott a 77 éves férfi, aki lányát rendszeresen szexuális cselekményre kényszerítette

bűnügy
2022 november 28., 09:47
comments 5

Négy év helyett hét év börtönre ítélték azt a 77 éves férfit, aki felnőtt korú lányát rendszeresen szexuális cselekményekre kényszerítette, miután az ügyészség súlyosbításért fellebbezett, olvasható az ügyészség közleményében.

A bátonyterenyei férfi ellen a Salgótarjáni Járási Ügyészség 2021 februárjában emelt vádat hozzátartozója sérelmére, testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel, folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt.

A vádirat szerint az özvegy férfi egy házban élt lányával és annak – az elkövetés idején – hétéves kislányával. Az apa 2020 májusa és augusztusa között több alkalommal kényszerítette ittasan a lányát szexuális cselekményre, trágár kifejezésekkel utasította nemi vágyának kielégítésére, ellenállás esetére pedig bántalmazással fenyegette meg.

2020 augusztusában a férfi egy újabb kényszerítésének tanúja volt a vádlott unokája is, aki felébredt a szobában zajló eseményekre, és sírni kezdett.

A Salgótarjáni Járásbíróság 4 év szabadságvesztésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte a letartóztatásban lévő férfit. A járási ügyészség fellebbezést nyújtott be az ítélet ellen, melyet a Nógrád Megyei Főügyészség fenntartott, kifejtve, hogy a lánya sérelmére sorozatosan elkövetett jelentős tárgyi súlyú bűncselekmények miatt a vádlottal szemben hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabása indokolt.

A Balassagyarmati Törvényszék, alaposnak találva az ügyészi fellebbezésben felsorolt érveket, 7 év börtönbüntetésre és emellett 8 év közügyektől eltiltásra súlyosította az ítéletet. A döntés jogerős.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt