Átvert a neten egy tinédzsert, majd megölte a családját

bűnügy
2022 november 29., 07:39
comments 5

Péntek reggel értesítették a kaliforniai riverside-i rendőrséget, hogy egy „zavartnak tűnő” tinédzser lány beszállt egy autóba egy férfival, ugyanabban az utcában, ahonnan ezzel egyidőben egy lakástűzről is érkezett bejelentés.

Mire a hatóságok kiértek, a tinédzser és az autó, amibe beszállt, már eltűnt, közben pedig már lángolt az első emelete annak a háznak, amelynek bejáratánál három embert találtak holtan. Mint kiderült, a három áldozat a lány nagyszülei és anyja voltak.

A rendőröknek sikerült azonosítaniuk a gyanúsítottat, a 28 éves Austin Lee Edwardsot, aki Virginia államban volt rendőrtiszt, és akit órákkal később egy autósüldözés során lelőttek. Vele volt a lány is, akit védőőrizetbe vettek.

photo_camera Austin Lee Edwards Fotó: Riverside Police Department

A rendőrség szerint Edwards a neten ismerkedett meg a lánnyal, megtévesztette őt, és másnak adta ki magát, és miután megtudta tőle, hol lakik, Virginia államból Kaliforniába autózott. Amikor megérkezett, leparkolt a szomszédos háznál, besétált a lány otthonába, ahol megölte a lány anyját, nagyanyját és nagyapját, majd elhajtott a tinédzserrel.

Órákkal azután, hogy a rendőrök értesültek a lány eltűnéséről és a tűzről, megtalálták a lánnyal autózó férfit, aki egy autósüldözés során rálőtt a rendőrökre, majd elvesztette uralmát a kocsija felett, és lehajtott az útról. Ezután kiszállt az autóból, tovább lőtt a rendőrökre, akik eltalálták őt, és meghalt.

Egyelőre nem tudni részleteket az esetről, de a rendőrség szerint Edwards ölte meg a lány családtagjait, és a tüzet is „szándékosan okozta” a házban.

A férfi 2021 júliusa óta dolgozott a virginiai rendőrségnél, amelynek szóvivője úgy fogalmazott, Edwards „soha nem mutatott olyan viselkedést, amely alapot adott volna belső vagy büntetőjogi vizsgálatra”. (Washington Post)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.