A szomszéd kutyái saját kertjében marcangoltak halálra egy idős nőt

bűnügy
2022 november 30., 08:25
comments 14

A Somogy Megyei Főügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, akinek a kutyái olyan súlyosan megsebesítettek egy idős asszonyt, hogy kórházba kellett szállítani. A sértett a sérüléseivel összefüggő keringési elégtelenségbe halt bele.

A vádirat lényege szerint a férfi régóta úgy tartotta két kutyáját a Csurgóhoz közeli településen, hogy az erős testalkatú, közepes méretű állatok könnyen kijutottak a rossz állapotú drótkerítésen. A kutyák már 2018-ban is megharaptak valakit, ennek ellenére a férfi a tartási körülményeken nem változtatott.

A vádlott kutyái 2022 márciusában ismét kiugrottak az udvar hátsó részénél, és az egyik közeli, nyitott kertben tevékenykedő, a hetvenes évei végén járó asszonyra támadtak, aki nem tudott védekezni. Az agresszív állatok a végtagjain és a fején, sok helyen megharapták a nőt, az egyik lábszárcsontját is eltörték.

A támadást egy helybéli vette észre, aki elkergette a kutyákat, de a nő addigra olyan súlyos sérüléseket szenvedett el, hogy kórházi kezelésre szorult, ahol rövid időn belül meghalt.

Az ügyészség a Kaposvári Törvényszékhez benyújtott vádiratában a vádlottal szemben - a gondatlan elkövetésre figyelemmel - felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.