Akár 40 százalékkal is drágulhat a társasházak közös költsége

belföld
2022 december 01., 15:18

Nehéz helyzetbe kerültek a társasházak és a társasházkezelők, akiknek jövőre minden bizonnyal jelentősen meg kellene emelniük a közös költségeket a rezsi változása, az infláció és az elszálló karbantartási árak miatt – mondta Molnár Sándor, a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének főtitkára az RTL-nek.

Molnár szerint a drágulást indokolja, hogy a karbantartási, felújítási területen rendkívül megugrottak az árak, és a szegmens díjszabásában még a forint árfolyamváltozásai is meglátszanak. Például egy lapos tető szigetelése nagyjából kétszeresére drágult az elmúlt három évben. „Ez pedig a közös költség 20-30, de akár 40 százalékos drágulásával is járhat.”

Szintén közrejátszik, hogy a katás adózás átalakítása miatt a karbantartási munkákért jelentősen többet kell majd fizetniük a társasházaknak. Molnár elmondása szerint gyakorlatilag majdnem minden takarító katás volt, így ők sem tudják tartani a korábbi árakat. A közös képviselőknek is meg kellene emelni a fizetésüket a 20 százalékos infláció miatt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.