2022 december 02., 14:20

Hazugnak és manipulatívnak tartja a Szülői Hang a Belügyminisztérium kérdőívének utolsó kérdését

A tanárok kirúgása után megérkezett a Belügyminisztérium első reakciója a hónapok óta tartó oktatási tüntetésekre: kérdőíves felmérést indítottak, a „köznevelés helyzetének felülvizsgálata” kapcsán kérik a szülők véleményét. A Szülői Hang közleményben tiltakozik a kérdőív utolsó kérdése ellen, mert úgy gondolják, az

nemcsak nem felel meg a valóságnak, de erősen manipulatív is.Ezért arra kérik a szülőket, ezt a kérdést ne válaszolják meg, helyette írják meg a véleményüket a kérdőívben. A kérdés így szól: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a pedagógusok a tanulókat is bevonják a bérezésükkel kapcsolatos demonstrációkba?” A Szülői Hang azért kifogásolja a kérdést, mert a pedagógusok - a szülőkkel és diákokkal közösen - nem csupán a bérek miatt tiltakoznak, hanem a közoktatás súlyos, rendszerszintű problémái miatt is. Fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy a tanulók a tüntetéseken saját elhatározásból vesznek részt, önálló véleményüket képviselik, ezt a jogukat pedig az ENSZ Magyarország által is aláírt Gyermekjogi Egyezménye is rögzíti.

A közleményben azt írják, a tüntetések célja, hogy végre a kormány is tudomást vegyen azokról a problémákról, amelyeket a pedagógusok, szülők és diákok már évek óta hangoztatnak, és oldják meg a magyar közoktatás válságát.

A Szülői Hang pedagógusok és diákokkal közösen megírt kilencpontos követelését változtatás nélkül közöljük:

  1. Érdemi és nyilvános párbeszédet az oktatás megújításáról! Hiteles tájékoztatást a kormány és a közmédia részéről!
  2. Szüntessék meg a pedagógusok lejáratását, az oktatási szereplők megfélemlítését! A kirúgott vagy leváltott tanárokat azonnal helyezzék vissza! Megbecsülést a pedagógusoknak!
  3. Érdekérvényesítő sztrájkjogot a pedagógusoknak!
  4. Felelős, hozzáértő oktatásirányítást! Önálló oktatási minisztériumot!
  5. Kisebb terhelést a diákoknak és a pedagógusoknak!
  6. Esélyteremtő, minőségi oktatást és nevelést mindenkinek – az óvodától az egyetemig!
  7. Versenyképes és értékálló bérezést az oktatásban dolgozóknak!
  8. Minőségi, 21. századi környezetet a tanuláshoz és a tanításhoz, neveléshez!
  9. Szakmai szabadságot és támogatást az oktatásban! Korszerű nemzeti alaptantervet! Szabad tankönyvválasztást!