2021 májusa óta először lassult az infláció Törökországban

külföld
2022 december 05., 10:24

Az állami statisztikai hivatal, a TUIK adatai szerint másfél év emelkedés után 2022 novemberében végre lassulni kezdett az infláció Törökországban. Októberben 85,51 százalék volt az infláció mértéke, novemberben már „csak” 84,39 százalék.

Recep Tayyip Erdogan elnök az inflációt olyan külső tényezőkre fogta, mint az élelmiszer- és energiaárak globális megugrása, amelyet Ukrajna orosz megszállása okozott. Unortodox módon azzal próbálta megoldani a rossz gazdasági helyzetet, hogy csökkentették a hitelfelvételi költségeket, ettől várva a fogyasztói árak mérséklődését, a lépéssel azonban épp az ellenkezőjét érte el. A török líra értéke szinte azonnal zuhanni kezdett, mivel a fogyasztók dollár és arany felvásárlásával igyekeztek védeni a megtakarításaikat. Az iszonyatos infláció miatt az elnök népszerűsége esni kezdett, és bizonytalanná vált a 2023-as választás kimenetele.

Piac Isztambulban.
photo_camera Piac Isztambulban. Fotó: DIEGO CUPOLO/NurPhoto via AFP

Erdogan fenntartja, hogy mindenáron a gazdasági növekedésre kell összpontosítani, amit olcsó hitelezéssel és állami támogatással ér el. „Hamarosan tanúi leszünk az infláció gyors csökkenésének” - mondta hétvégén.

Az infláció lassulását máris saját sikereként könyvelte el a török kormány. „Mint azt korábban már többször jeleztük, az infláció csökkenő tendenciát mutat, magunk mögött hagyva a csúcsot, hacsak nem következik be váratlan globális fejlemény” - tweetelte Nureddin Nebati pénzügyminiszter.

Közgazdászok szerint tovább lassul majd a török infláció, de még jó ideig nagyon magas marad. Vannak olyan szakemberek, akik megkérdőjelezik a TUIK adatainak valódiságát, Erdogan ugyanis az elmúlt évben kétszer cserélte le a hivatal vezetőjét. A török ENAG kutatóintézet független közgazdászai úgy számoltak, hogy a fogyasztói árak éves növekedési üteme novemberben elérte a 170,7 százalékot. (France24)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.