80 évesen meghalt Tonhauser László

bűnügy
2022 december 7., 16:45
comments 3

Meghalt Tonhauser László, aki rendőrnyomozóként az 1990-es években az olajmaffia és magas rangú politikusok kapcsolatát, a politika és a szervezett alvilág esetleges összefonódását vizsgálta – írta meg a HVG.

Tonhauser László 1967-lett Józsefváros kapitányságának próbaidős nyomozó őrmestere, 1977-től a Belügyminisztérium bűnügyi munkatársa lett. 1993-ban nevezték ki az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat vezetőjének. Az egység 1996-ban integrálódott a Központi Bűnüldözési Igazgatóságba, ami 2 év múlva beleolvadt az ORFK Bűnügyi főigazgatóságába, és Tonhauser László nyugdíjba ment.

photo_camera Az MTV Kék fény című bűnügyi magazinja, balról az első Agárdi Tamás riporter, a második dr. Horváth Ibolya bírónő, a harmadik Tonhauser László nyomozó, a jobb szélen Szabó László műsorvezető. Fotó: Rádió és Televízió Újság/Fortepan via Wikipedia

A Kék Fényben rendszeresen szereplő Tonhauser – Pintér Sándor mellett – részt vett az 1980-as évek elején a bűnözés szervezetté válásának bizonyítására és felszámolására indult, Presztízs fedőnevű akcióban is. A nyomozást 1982. november 1-én fejezték be, 170 bűncselekményt derítették fel, 85 embert gyanúsítottak meg.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt