Bűnügyi vádemelést javasol Trumppal szemben a január 6-ai eseményeket vizsgáló kongresszusi bizottság

külföld
2022 december 19., 19:31
comments 1

Négy pontban is bűnügyi vádemelést javasol Donald Trump exelnökkel szemben a demokraták vezette kongresszusi bizottság, amely a 2021. január 6-ai, a Capitolium elleni ostrom körülményeit vizsgálta. A 18 hónapos munka során a bizottság több tucat szemtanút hallgatott meg, és hétfőn tárták munkájuk végeredményét a nyilvánosság elé, írja a BBC.

A négy vádpont a hivatalos eljárás akadályozása, az Egyesült Államok ellen irányuló, összejátszásból fakadó csalás, lázadás keltése és összejátszás hamis nyilatkozat megtételére.

Ezek azonban nem jelentenek tényleges vádemelést, azt csak az igazságügyi minisztérium tehet meg, a bizottság eredménye ajánlásnak számít. A döntést bejelentő demokrata politikus, Jaime Raskin ugyanakkor közölte azt is, hogy a vádpontok mellé számos bizonyítékot is begyűjtöttek.

Várhatóan a hétfői volt az utolsó nyilvános ülése a bizottságnak, amely a tavaly januári eseményeket vizsgálta: akkor Trump több ezer támogatója ostromolta meg a Capitolium épületét, azzal a céllal, hogy megakadályozzák a hatalom békés átadását Joe Biden elnöknek. Trump ekkor folyamatosan arról beszélt, hogy elcsalták a 2020-as választást, bármiféle alap vagy bizonyíték nélkül. Az ostromban öt ember, köztük egy rendőr halt meg, és több mint 140 rendőr megsérült.

Trump időközben elindította kampányát a 2024-es elnökválasztásra is, és kérdés, hogy egy esetleges vádemelés hogyan érintheti majd ezt. Mindenesetre Trump eleve nem áll jól, még a republikánusok többsége is kezd mögüle kihátrálni, aminek vélhetően köze van ahhoz is, hogy az általa támogatott jelöltek kifejezetten nem szerepeltek el jól az idei félidős választásokon.

A bizottság egyik republikánus tagja, Liz Cheney arról beszélt, hogy a bizottsági munkájuk során az egyik legszégyentelibb felismerésük az volt, hogy a felkelés idején Donald Trump a Fehér Házban ült, és tévén nézte az erőszakos eseményeket. Trump korábban többször is politikailag motiváltnak nevezte a bizottság munkáját.

Trump ellen közben más jellegű vizsgálatok is zajlanak: december 6-án ítélték el egyik cégét, amiért 15 éven át csalt az adóval.

A bizottság hétfőn azt is bejelentette, hogy szintén vádemelést javasolnak Trump korábbi ügyvédje, John Eastman ellen, mivel megkísérelte zavarni a 2020-as választásokat. Eastman Trump mellett azzal érvelt, hog Mike Pence alelnök visszautasíthatja a Trump számára kedvezőtlen választási eredmények elfogadását.

Kimondták azt is, hogy négy republikánus politikus, köztük Kevin McCarthy frakcióvezető megsértették a Képviselőház szabályzatát, amikor nem jelentek meg hívásra a bizottság előtt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.