„Azt hittem, ezt már magunk mögött hagytuk” - kezdte Tóth István György, a TÁRKI vezérigazgatója, amikor saját tanulmányát vezette fel a 2022-es Társadalmi Riport bemutatóján.

A „kelet vagy nyugat” dilemmáról beszélt, ami az elmúlt évtizedben, de az ukrajnai háború óta különösen éles kérdéssé vált Magyarországon. Az elmúlt tíz év attitűdvizsgálatai alapján arra jutott, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok még akkor is népszerűbb Oroszországnál és Kínánál, amikor a kormány Brüsszel- és nyugatellenes kampányokat folytat. „Ez alapvetően nyugatbarát ország” - mondta.

Érdekes, hogy az elmúlt években mind a négy szereplő támogatottsága jelentősen csökkent, leginkább Oroszországé, aminek a megítélése Kína szintjére jutott. Közel a népesség fele van róluk pozitív véleménnyel, míg az EU és az USA esetében ez 70 százalék felett van.

Az iskolai végzettség, foglalkozás vagy lakhely mit sem ér, ha arra vagyunk kíváncsiak, kiből lesz oroszbarát és kiből nem. A pártpreferencia viszont annál fontosabb: a fideszesek inkább kedvelik Oroszországot, mint az ellenzékiek.

Van, ami már 2004-ben látható volt

Ez csak egy téma a kétévente kiadott Társadalmi Riport új kötetéből, ami összesen 26 tanulmányban dolgozza fel a magyar gazdaság, a demográfia, a társadalomszerkezet, a szegénység, a válságok, a választások és a társadalmi értékek aktuális kérdéseit.

Az utolsó cikkben Tóth szerkesztőtársai, Kolosi Tamás és Szelényi Iván tekintenek vissza egy 2004-es szövegükre, amiben 2020-ig próbálták előrejelezni a társadalmi folyamatokat, vagy legalább azonosítani a legfontosabb kihívásokat. Első pillantásra mintha egy másik világban éltünk volna akkor, az európai uniós csatlakozás évében, két évvel Orbán Viktor leváltása után, a fő kérdéseket és az irányokat mégis elég pontosan látták.

Mint írják, 2004-ben nehéz volt elképzelni a 2010-ben bekövetkezett „új rendszerváltást”, arra viszont számítottak, hogy a politika előbb-utóbb kiemelten figyelni fog a nemzeti tőkésosztály kialakítására, és hogy a foglalkoztatás növelése is központi téma lesz. Azóta tudjuk, mindkettő meghatározó eleme az Orbán-rendszernek, bár a munkahely- és szavazatteremtő eszközkénz bevezetett közmunkára nem számítottak.

Igazuk lett abban is, hogy sok magasan képzett ember fog külföldre költözni, viszont bőven kivándoroltak segéd- és szakmunkások is. Arra számítottak, hogy Magyarországra szintén sokan költöznek majd jól képzett külföldiek, de az alacsony bérek láthatóan nem vonzók számukra, írják.

2004-ben felvetették azt a kérdést is, hogy a demográfiai válságot vajon a születésszám ösztönzésével és a nyugdíjkorhatár emelésével, vagy migrációval kell ellensúlyozni.

A kormány családpolitikáját és bevándorlással kapcsolatos kampányait látva egyértelmű a válasz, de a mostani cikkben utalnak rá, hogy ukrán és ázsiai vendégmunkások nagy számban érkeztek az elmúlt években Magyarországra. Kolosi és Szelényi szerint hosszú távon akkor is szükség lesz migrációra, ha sikerülne elérni, hogy minden nőre 2,1 gyerek jusson, amitől nagyon messze vagyunk.

A szerzők szerint legnagyobb tévedésük az euró bevezetésére vonatkozott, amit kifejezetten szabotál a kormány.

Így érkezünk a viharba

A kötet többi fejezete végigvezeti az olvasót, milyen állapotban vág neki Magyarország a máris járvánnyal, háborúval, megélhetési válsággal terhelt 20-as éveknek.

A Covid gazdasági következményeit viszonylag jól átvészeltük, de óriási a költségvetési hiány, az államadósság, emelkedik a külkereskedelmi és a fizetésimérleg-deficit, hatalmas az infláció, és történelmi a forint gyengülése.

„A magyar gazdaság kilátásait az határozza meg, hogy a 2022 közepére feltorlódott, egymással is összefüggő pénzügyi egyensúlyi problémákkal miként tud a gazdaságpolitika a fokozódó nemzetközi elszigetelődés körülményei között megbirkózni, és ennek milyen gazdasági és társadalmi ára lesz” - írják.

Nem sikerült élni az uniós pénzesővel, a területi egyenlőtlenségek nem csökkentek, a gazdasági aktivitás a projektek nyomán alig nőtt.

Nagyon alacsony a társadalmi mobilitás, alig-alig lehet előrelépni. Ebben meglepően fontos szerepe van a párválasztási szokásoknak, ráadásul a rendszerváltás idején megjelent vagyonokat csak ezután kezdik majd átörökíteni, ami szintén segíthet bebetonozni a különbségeket. Sem az otthonról hozott hátrányokat ledolgozni képtelen oktatási rendszer, sem a leépített szociálpolitika nem segít a helyzeten.

A munkahelybővülés ellenére van egy növekvő, végleg leszakadó réteg a társadalom alján, miközben az is látszik, hogy a jövedelmi szegénység messze nem csak a szegregátumokat érinti. Például egyre több nyugdíjas érintett.

A járvány majdnem egy év tanulási veszteséget okozott a kelet-közép-európai gyerekeknek, különösen a hátrányos helyzetűeknek, akiket sokszor elérni is nehéz volt a digitális oktatás alatt. Egyedül a szakképzésben tanuló gyerekek számára volt felszabadító a karantén, ez talán az általános iskolákhoz és a gimnáziumokhoz képest is súlyosabb problémákra utal.

A Covid miatt 2,3 évvel csökkent a férfiak, és 1,9 évvel a nők várható élettartama, ami a térségben nem is számít rossznak.

Túl vagyunk a negyedik Fidesz-kétharmadon és az óvodások átoperálásáról szóló népszavazási kampányon. Előbbivel kapcsolatban a kötet megállapítja, hogy már 2002-ben látható volt, ami csak 2010 óta a közbeszéd része: a Fidesz különösen erős a kistelepüléseken.

A társadalom ugyan nem kirívóan homofób, de jellemzően azok előítéletesek a melegekkel, akik a bevándorlókkal is - ez talán a központi kommunikáció hatását mutatja, mondta a bemutatón az egyik szerző.

Külön tanulmány foglalkozik a fogyatékossággal élő emberek megítélésével is. Ez alapján a mozgás- és érzékszervi fogyatékossággal élő emberek elfogadottsága magas, de az autizmussal és az értelmi fogyatékossággal elutasítóbb a társadalom. Ez részben azért is lehet, mert az érintetteket gyerekként nem tudja integrálni az oktatási rendszer, felnőttként pedig teljesen ellátatlanok, nem biztosítanak számukra alapvető jogokat és szolgáltatásokat sem.

A kötet olvasható online, és néhány tanulmánnyal részletesebben is foglalkozunk majd.