Földrengés volt Kaliforniában, több ezren maradtak áram nélkül

természet
2022 december 20., 20:27

Több ezer háztartás maradt áram nélkül Kalifornia északi részén, miután 6,4-es erősségű földrengés volt kedden San Franciscótól körülbelül 350 kilométerre, írja a Reuters. A földrengés hidakat, utakat, vezetékeket rongált meg, egy épület kigyulladt, két másik összedőlt. Egyelőre két sérültről tudni, halálos áldozatokról nem.

Földrengés észak-Kaliforniában
photo_camera Földrengés Észak-Kaliforniában Fotó: FRED GREAVES/REUTERS

A CNN úgy tudja, a földrengés után több mint nyolcvan utórengést is érzékeltek. Egy rendőrségi szóvivő azt mondta, hetven segélyhívás érkezett hozzájuk helyi idő szerint kedd hajnalban.

A hatóságok arra figyelmeztetik a lakosságot, hogy készüljenek fel a további rengések lehetőségére: az US Geological Survey legfrissebb előrejelzése szerint közel száz százalék az esélye annak, hogy a Richter-skála szerint 3-as erősségű utórengések lesznek a térségben. Tizenhárom százalék esély van további 5-ös erősségű rengésekre is, amelyek már jelentős károkat tudnak okozni az infrastruktúrában.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.