Hat fokban tartottak írásbeli vizsgát az ELTE-n

oktatás
2022 december 20., 13:37
comments 10

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem kampuszai a vizsgaidőszakra és az utolsó tanítási hétre távollétre álltak át, elvileg a vizsgákat is online kell megtartani – mégis hatfokos teremben kellett írásbeliznie a bölcsészkar néhány hallgatójának, írja a HVG. A vizsga két órán át tartott az egyik hallgató szerint, aki fotókat is küldött a lapnak a körülményekről: a felvételen egy hőmérő látható, amelynek higanyszála 6 és 7 fok között álldogál.

„Nem éreztük a lábujjainkat, az ujjainkat, remegtünk a hidegtől, amit a vizsgáztatók a radiátorok mellől néztek végig. Azt azért jelezték, hogy a kabátunkat felvehetjük, de a fülünket ne takarjuk el, nehogy fülessel csaljunk. Ez a vizsga ráadásul meghatározza a továbbiakat a tanár szakosoknak, hiszen nem mehetünk rövid tanítási gyakorlatra az abszolválása nélkül” – mondta az egyik hallgató, majd hozzátette,

úgy tudja, aznap nem ez volt az egyetlen vizsga az épületben.A dékáni utasítás alapján jelenleg a vizsgákat külső helyszínen, az ELTE Egyetemi Könyvtárában és a Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumban lehetett volna tartani, a tervek szerint itt került volna sor a végül extrém körülmények között vizsgázó tanár szakosok írásbelijére is. Csakhogy pénteken e-mailben tájékoztatták őket, hogy mégis a Múzeum körúti kampusz egyik épületébe kell menniük. A változtatást az intézmény egyik oktatója is megerősítette a lapnak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.