Meglátta egy másik férfival a válófélben lévő feleségét, akit aztán megkéselt, a férfi autóját pedig ellopta és felgyújtotta

bűnügy
2022 december 21., 07:58

A Budapesti Rendőr-főkapitányságon „életveszélyt okozó testi sértés, súlyos testi sértés, jármű önkényes elvétele és rongálás” miatt hallgatták ki gyanúsítottként a 45 éves R. Attilát.

A rendőrség közleménye szerint a férfi december 20-án reggel a XVI. kerületben, miután meglátta egy áruház mögött a válófélben lévő feleségét egy idegen férfi autójában, bedobta egy kővel a kocsi hátsó ablakát, majd kirángatta az autóból a nőt, akit hátba szúrt egy zsebkéssel, a férfit pedig megsebesítette a combján.

Az elkövető a megszúrt férfi kocsijával menekült el, amit a közelben felgyújtott és hátrahagyott. A megkéselt pár a közeli mentőállomásra ment be segítséget kérni, onnan vitték őket kórházba. A 39 éves nő életveszélyesen, az 52 éves férfi súlyosan sérült.

link Forrás

A fővárosi rendőrök hajtóvadászatot indítottak, de nem sokkal később a férfi önként feladta magát a XVI. Kerületi Rendőrkapitányságon. A gyanúsított kihallgatásán beismerő vallomást tett. A férfit őrizetbe vették, letartóztatásának indítványozására előterjesztést tettek.