Letartóztatták az ámokfutót, aki hétfő este sorra támadta meg és rabolta ki az embereket Székesfehérváron

bűnügy
2023 január 12., 14:48
comments 7

Hétfőn 19 óra után azzal hívták a rendőrséget Székesfehérváron, hogy a Horváth István utca és a Jancsár köz kereszteződésében egy ismeretlen férfi egy nőt – súlyos sérülést okozva – bántalmazott, majd elvette a mobilját, és elmenekült a helyszínről.

Pár perccel később egy 61 éves asszony riasztotta a rendőröket azzal, hogy a Petőfi parkban a buszpályaudvar felé gyalogolt, mikor egy mögötte közlekedő ismeretlen férfi a retiküljét megragadta és rángatni kezdte, majd a táska füle a sértett kezében maradt, a rabló pedig a táskával együtt elfutott.

A rendőrök a Jancsár köznél a bántalmazott nőtől az állapotára tekintettel információt nem tudtak beszerezni, de azonnal elkezdték a szemtanúk felkutatását és meghallgatását mindkét, egymáshoz közel történt esettel kapcsolatban. Többen magas, vékony testalkatú férfiról számoltak be, aki fekete kapucnit viselt a fején.

A rendőrök hajtóvadászatot indítottak, közben további erőszakos bűncselekményekről érkeztek bejelentések a rendőrségre. Rövid időn belül kiderült, hogy az első két rablást ugyanaz a személy követte el, sőt további három helyszínen követett el hasonló bűncselekményt ugyanaz a férfi, akit végül 21:30-kor fogtak el a Csapó utcában, amikor éppen egy buszba bejutva próbálta meg ellopni a vezetőülés fölötti rádiót, amit kiszakított helyéről.

A rendőrség azt írta, a férfi az elfogásáig – a Petőfi parkot elhagyva – a Palotai úti bevásárlóközpont közelében szólított meg egy nőt, majd követni kezdte egészen az autójáig, ahol pénzt kért. Mivel nem kapott, a nő válláról lerántotta a táskáját, de azt a dulakodás közben nem tudta megszerezni, a sértett ugyanis segítségért kiabált, a támadó pedig elmenekült.

A férfi pár perc elteltével újabb áldozatot szemelt ki magának, egy Palotai út fölötti gyalogos felüljárón közlekedő férfit. Odalépett hozzá, és elkérte a mobilját. Megkapta, de vissza nem adta, és a sértett figyelmét elterelve eltűnt a zsákmánnyal.

photo_camera Fotó: police.hu

A 31 éves székesfehérvári ámokfutót a rendőrségre előállították, ahol a nyomozók őrizetbe vétele mellett háromrendbeli rablás bűntett és annak kísérlete, súlyos testi sértés bűntett, lopás vétség és csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

A police.hu-n azt írják, hogy a rendőrök tovább folytatták a nyomozást, és az ügyben további négy sértett jelentkezett. A székesfehérvári nyomozók – az ügy későbbi fejleményeinek ismeretében is – előterjesztést tettek a gyanúsított letartóztatásának indítványozására, amit a Székesfehérvári Járásbíróság elrendelt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.