Hangokat hallhatott az újbudai rendőrgyilkos

bűnügy
2023 január 13., 10:44

A Telex értesülései szerint hangokat hallott, ezért törhette rá az ajtót a felette lakóra az a zavart viselkedésű férfi, aki egy rendőrt megölt, másik kettőt pedig megsebesített csütörtök éjszak Újbudán.

A lap úgy tudja, hogy a 30 év körüli, kifejezetten izmos, 80 kiló körüli férfi már szerda este megpróbálta agresszíven rátörni az ajtót szomszédjára, de ez nem sikerült neki. Csütörtök este hét óra körül pedig végigjárta a négyemeletes társasházat, és mindenkihez becsöngetett azt üvöltve: „Nem látjátok, mi történik itt? Nem lakik itt senki?”

Majd többször a szemközti házra és a sötét utcára mutatott láthatóan zavart állapotban, de végül abbahagyta az őrjöngést. Tíz óra körül viszont rátörte a felette lakó szomszédjára az ajtót. A férfi azt állította, hogy meg akarta menteni a szomszédját, de azt nem tudta megmondani, hogy mitől. A betörés tényét bevallotta, miközben a rendőrök is kiérkeztek a házhoz.

Ezután történt, hogy a férfi intézkedés közben egy késsel a rendőrökre támadt, amely során Baumann Péter főtörzsőrmester életét vesztette. A rendőr februárban lett volna 30 éves.