Csak a szomszédot akarta megvédeni a rendőrgyilkosággal gyanúsított késelő – mondta a kirendelt védő

bűnügy
2023 január 15., 19:00
comments 23

A rendőrgyilkossággal gyanúsított férfi állítása szerint megvédeni szerette volna a felette lakó idős hölgyet, a kiérkező rendőröknek pedig önként adta át a kését – mondta a gyanúsított kirendelt védője vasárnap az M1 aktuális csatorna híradójában. A férfit vasárnap letartóztatta a bíróság, a végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett.

Mikófalvi Ádám beszámolója szerint védence vasárnap tett vallomásában azt mondta, hogy aggasztó, nyöszörgő hangokat hallott a felette lakó idős hölgy lakásából kiszűrődni, emiatt törte be az ajtót. Nyilatkozata szerint a kést is ekkor vette magához, hogy esetlegesen meg tudja védeni az idős hölgyet, ám később önként átadta a kést az ő segélyhívására kiérkező rendőröknek.

Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője azt nyilatkozta, hogy a szökés, elrejtőzés veszélyét látta megállapíthatónak a bíróság, valamint a bűnismétlés reális veszélye is fennáll a gyanúsított esetében, mivel novemberben felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a bíróság, és ennek próbaideje alatt történt az újabb cselekmény.

A meggyilkolt Baumann főtörzsőrmester fényképe a rendőrség igazgatási központjában.
photo_camera A meggyilkolt Baumann főtörzsőrmester fényképe a rendőrség igazgatási központjában. Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

Január 12-én, csütörtökön este állampolgári bejelentés miatt érkezett ki a rendőrség a XI. kerületi, Lecke utcai társasházhoz, amelynek a rendőrökre is támadó lakója kalapáccsal törte be egyik szomszédja ajtaját. Az intézkedés közben a 35 éves férfi próbálta megakadályozni megbilincselését, és a kiérkező mindhárom rendőrt megszúrta egy 17 centiméter pengehosszúságú késsel.

A támadásban egy rendőrt szívtájékon érte az egyik szúrás és meghalt, egy rendőr a combján, egy másik a karján és a mellkasán szenvedett szúrt sérülést. A sérült rendőrök – rövid üldözés és több célzott lövés leadása után – támadójukat a helyszín közelében elfogták.

Pintér Sándor belügyminiszter hősi halottá nyilvánította és soron kívül rendőr főhadnaggyá nevezte ki a néhai Baumann Péter rendőr főtörzsőrmestert.

Vasárnap a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) több, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt rendelte el a férfi letartóztatását február 15-ig. Annak helyszínéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölték ki. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.