Meghalt Mécs Imre

GYÁSZ
2023 január 19., 10:48

89 évesen meghalt Mécs Imre, az SZDSZ alapítótagja, akit az 1956-os forradalom leverése után előbb halálra, majd életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek. A politikus idén lett volna 90 éves.

Mécs Imre 2014-ben a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a német megszállás áldozatainak Szabadság téri, történelemhamisító emlékműve ellen polgári engedetlenséggel tiltakozók bírósági tárgyalásán.
photo_camera Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI/MTVA

Részt vett az 1956-os forradalomban, a nemzetőrség szervezésében. Szerepet vállalt az ellenállásban, amelyet az egyetemek, a munkáscsoportok és a felkelő csapatok maradványainak részvételével szerveztek. 1957-ben letartóztatták, majd egy évvel később „a népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés vezetéséért” halálra ítélték. Az ítéletet 1959 februárjában életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták. 1963-ban az általános amnesztia keretében szabadult, utána villamosmérnökként dolgozott, majd 1988-ban a Szabad Kezdeményezések Hálózata, később az ebből kialakuló Szabad Demokraták Szövetsége alapító tagja volt. 1990 és 2010 között országgyűlési képviselő volt, 1990 és 2006 között az SZDSZ, 2006 és 2010 között az MSZP- színeiben.

A halálhírt családja tette közzé Mécs Imre Facebook-oldalán, ahol azt írták: „Fájdalommal tudatjuk, hogy Mécs Imre életének 90. évében, otthonában szerető családja körében ma reggel elhunyt.” A halálhírt egy tőle származó idézettel zárták: „Szabadság nélkül nem lehet élni."