Felkészültek a tüntetésekre Memphisben, miután egy rendőri közúti ellenőrzés után meghalt egy fekete férfi

külföld
2023 január 27., 06:11

Emberöléssel vádolnak és elbocsátottak öt memphisi rendőrt, miután a 29 éves Tyre Nichols három nappal egy január 7-i közúti ellenőrzés után meghalt. Az ellenőrzésről készült testkamerás felvételeket várhatóan péntek este hozzák nyilvánosságra. Nichols családjának ügyvédei szerint a felvételen látszik majd, hogy a rendőrök súlyosan megverték a férfit.

David Rausch, a Tennessee-i Nyomozóiroda igazgatója már látta a felvételeket, amelyekről azt mondta, „undorodik” attól, amit látott, a rendőrök viselkedését pedig „megdöbbentőnek” nevezte.

photo_camera Fotó: SCOTT OLSON/Getty Images via AFP

A család ügyvédje szerint a fekete Nicholst öt, szintén fekete rendőr állította meg, miután hazafelé tartott egy helyi parkból, ahol lefotózta a naplementét. A hatóságok szerint a rendőrök „gondatlan vezetés” miatt állították meg.

A felvételeket a család ügyvédje is látta, aki szerint azt látni, hogy Nicholst sokkolózzák, lefújják paprika spray-vel, lefogják és megrúgják. Az őt megállító öt rendőr ellen emberölés, súlyos testi sértés, hivatali visszaélés miatt emeltek vádat. Az ügyben az FBI és az igazságügyi minisztérium is vizsgálatot indított.

A helyi média szerint Memphisben feszült a hangulat, a rendőrség pedig felkészült rá, hogy a felvételek kikerülése után tüntetések lehetnek. Joe Biden amerikai elnök nyilatkozatában nyugalomra és „békés tiltakozásra” szólított fel

A hatóságok szerint Nichols a rendőrökkel való „összetűzése” után légszomjra panaszkodott, emiatt kórházba szállították, ahol állapota kritikus lett. Nichols három nappal később, január 10-én „belehalt sérüléseibe, a halál hivatalos okát és további részleteket azonban nem közöltek. (BBC)