Hónapok óta egy dél-koreai röpülőtéren él öt orosz férfi, akik a sorozás elől menekültek el hazájukból

külföld
2023 január 28., 13:48
comments 12

Hónapok óta a dél-koreai Incson város repülőterén él öt orosz férfi, akik még a Putyin által elrendelt mozgósítás elől menekültek el a hazájukból, de a dél-koreai hatóságok nem engedik, hogy belépjenek az országba. A CNN beszámolója szerint hárman közülük októberben, míg ketten novemberben érkeztek meg a Szöul közelében lévő reptérre, és ügyvédjük, Lee Jong-chan elmondása szerint beadták ugyan a menekültkérelmet, de az igazságügyi minisztérium visszautasította azt.

Emiatt a repülőtér indulási várójában élnek hónapok óta, ahol a hatóságok napi egy meleg ételt, az ebédet biztosítanak a számukra, de ezen kívül pékárukon élnek, mondta el az ügyvéd az amerikai híroldalnak. Lee elmondta azt is, hogy zuhanyzási lehetőségük ugyan van, de a ruháikat kézzel kell mossák, és nem hagyhatják el az indulási váró, illetve a vámmentes dutyfree-zóna területét. Az ügyvéd szerint a férfiak korlátozottan férnek hozzá egészségügyi ellátáshoz, és egyáltalán nem kapnak segítséget a mentális állapotuk miatt, ami pedig fontos lenne ebben a helyzetben.

Az incseoni reptér indulási várója
photo_camera Az incsoni reptér indulási várója Fotó: JUNG YEON-JE/AFP

Miután tavaly szeptemberben Vlagyimir Putyin bejelentette a részlegesnek nevezett mozgósítást, katonakorú orosz férfiak tömegei hagyták el Oroszországot. Az elérhető adatok alapján csak az első héten kétszázezer férfit távozott Kazahsztánba, Grúziába és az EU területére. De a jelek szerint voltak, akik távolabbra találtak maguknak repülőjegyet, és például Dél-Koreába jutottak el.

Ahol azonban a helyi minisztérium szerint a sorozás elől menekülés még nem jelent okot a menekültstátusz biztosítására. A férfiak ügyvédje nem ért egyet az igazságügyi minisztérium döntésével, szerinte politikai indokként kéne kezelni, hogy a férfiak nem voltak hajlandóak belépni az orosz hadseregbe. Jogvédő szervezetek is arra biztatták a kormányt, hogy adjon menekültstátuszt az öt férfinak, többek között arra hivatkozva, hogy az Ukrajna ellen indított orosz háborút a nemzetközi közösségek is elítélték, és a besorozást megtagadókra büntetőeljárás várhat Oroszországban. Ha pedig a férfiak hazatérnének, valószínű, hogy vagy őrizetbe vennék őket, vagy egyenesen erőszakkal a frontra szállítanák őket.

A férfiak fellebbeztek az elutasító döntés ellen, hármuk ügyében már január 31-én meghallgatást tart a bíróság, és ha a bíró úgy találja, hogy jogos volt a kérelmük, akkor a minisztériumnak meg kell változtatnia a döntését az ügyvéd elmondása szerint.

A CNN megjegyzi, hogy a katonai sorozás érzékeny téma Dél-Koreában, hiszen az országban hadkötelezettség van, és ezt annyira komolyan veszik, hogy sokszor még az ország legismertebb sportolói vagy popsztárjai sem mentesülhetnek a katonai behívó alól.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.