Az EU-tól kérne segítséget a kormány, mert túl sok kukorica jött be tavaly Ukrajnából

mezőgazdaság
2023 január 30., 21:32
comments 24

Szeptember közepén a közlekedési államtitkár még egy kommentben ismerte el, hogy miközben minden lehetséges eszközzel segítik az ukrán gabona vasúti kiszállítását, az aszály miatt Magyarország is importra szorul idén, ezért mi is vásárolunk Ukrajnától. Főleg kukoricát.

Ugyanakkor kedden Magyarországgal együtt hat közép-kelet-európai tagállam az agrárminiszteri tanácsülésen azt kérte, hogy az Európai Bizottság tegyen valamit az Ukrajnából beáramló gabonaimport megfékezéséért. A lengyel delegáció tájékoztatója szerint tavaly novemberig az Ukrajnából a szomszédos EU-tagállamokba irányuló kukoricaimport néhány ezer tonnáról több millió tonnára emelkedett a korábbi évekhez képest.

  • A Magyarországra irányuló kukoricaimport tavaly több mint 900 ezer tonna volt, miközben 2021-ben még csak 5 ezer tonna jött onnan;
  • Lengyelországba irányuló behozatal tavaly 1 637,6 ezer tonnát tett ki (egy évvel korábban 6 ezer tonna volt);
  • Szlovákiába - 250 ezer tonna (2021 január-novemberében nulla tonna);
  • Bulgáriába - 16 742 tonna (szemben a 2021. évi 361 tonnával);
  • Romániába - 1 020 ezer tonna.

Ez pedig valamennyi érintett tagállamban zavart okozott a piacon. Az importált gabona egy része a hazai takarmányba kerül feldolgozókba, ami a hazai gabona iránti kereslet csökkenését eredményezte. Ezen kívül az Ukrajnából származó búzaimport is jelentősen megnőtt - több száz vagy akár több ezerszeresére is emelkedett egyes uniós tagállamokban 2021-hez képest.

photo_camera Fotó: STR/NurPhoto via AFP

Ezért Bulgária, a Csehország, Magyarország, Lengyelország, Románia, Szlovákia és Lengyelország azt kérték, hogy az Európai Bizottság tegyen olyan javaslatokat, amik enyhítenek az uniós termelők nehézségein.

Többek között kártalanítást kértek az ukrán import miatt kárt szenvedett termelőknek, másrészt pedig úgy juttatnák célba az ukrán gabonát a Szolidaritási Folyosókon keresztül, hogy az ne jelenjen meg az EU belső piacán.

Henryk Kowalczyk, a lengyel miniszterelnök-helyettes is arról beszélt az ülésen, hogy bár eredetileg azt feltételezték, hogy az Ukrajnából behozott gabona Nyugat-Európa és Afrika országaiba kerül, egy része a szomszédos országokban maradt, és az ottani gazdáknak a teli raktárak miatt gondot okoz saját gabonájuk értékesítése. „Az egész Európai Uniót be akarjuk vonni Ukrajna megsegítésébe, hogy enyhítsük azokat a hatásokat, amelyeket a szomszédos országok gazdái az ukrán mezőgazdasági termékek behozatala miatt elszenvednek.”

photo_camera Feldman Zsolt Fotó: Agrárminisztérium

A magyar Agrárminisztérium esti közleménye szerint a hétfői ülésen az Európai Bizottság is elismerte, hogy komoly piaci zavarokat okoz az Ukrajnából nagy mennyiségben beáramló gabona, azonban konkrét intézkedést nem javasolt a kialakult helyzet kezelésére. A helyszínről jelentkező Feldman Zsolt államtitkár erre azzal reagált, hogy „Brüsszel Ukrajnát segíti a magyar gazdákkal szemben”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.