Kiköltöztették a ferencvárosi idősotthon lakóit, majd lefújták az oda tervezett kormányzati beruházást

belföld
2023 február 02., 06:35
comments 2

Tavaly ősszel, a fűtési szezon kezdete előtt kiköltöztették a ferencvárosi Knézich utcai idősotthon lakóit, a kormány gyógyszerkutatási központot hozott volna létre az épületben. A projektet azonban a válság miatt elhalasztották, írja Népszava.

Az Orbán-kormány 2018-ban döntött úgy, hogy megvásárol egy ferencvárosi épületet a Hőgyes-Schöpf-Merei Gyógyszerkutatási Centrumnak, amit azután a Semmelweis Egyetem vagyonkezelésébe adtak volna. A kiszemelt épületben működött a fővárosi Vázsonyi Vilmos Idősek Otthona, ahol súlyos demenciával küzdőket, fekvőbetegeket ápoltak. Egyszerűen felkérték a városvezetést, hogy költöztessék át a lakókat máshová.

Az üzletre és a gondozottak elhelyezésére összesen 952 millió forintot szánt a kormány. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő végezte az értékbecslést, ami alapján nettó 486 millió forint lett volna a vételár. Ezt összeget az új városvezetés Karácsony Gergely főpolgármesterrel az élen egymilliárd forint fölé tornászta. Az épület értékesítéséről szóló előterjesztés fővárosi közgyűlési vitája azonban kínos vitába torkollt 2021 októberében. A Knézich utcai otthon férőhelyeinek kiváltására kiírt pályázatra csak egy celldömölki ajánlat érkezett, amiről kiderült, hogy a helyi MSZP-s alpolgármester és MSZP-s képviselő érdekeltsége. A javaslatot a kormánypárti képviselők mellett az ellenzék is támadta.

Tavaly augusztusban a főváros elállt a celldömölki üzlettől, és úgy döntött, hogy a Semmelweis Egyetem által megajánlott 1,018 milliárd forintos vételárat a Gyulán lévő idősotthon bővítésére használja fel.

A Semmelweis Egyetem közben lebonyolította a kivitelezői közbeszerzési eljárást, amit a kormány- és Tiborcz István közeli WHB nyert el a nettó 29,4 milliárd forintos ajánlatával. A válság miatt aztán Lázár János építési és közlekedési miniszter javaslatára minden olyan állami finanszírozású projektet felfüggesztettek, aminek a kivitelezése még nem kezdődött el. Ilyen a Semmelweis Egyetem gyógyszerkutató központja is. Az egyetem a lapnak azt írta, hogy továbbra is kiemelt projektjüknek tekintik a Hőgyes-Schöpf-Merei Gyógyszerkutatási Centrum megvalósítását, így folytatják a beruházás előkészítését.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.