„Már az is teljesítmény, hogy egy olyan nem túl konfrontatív réteg, mint a pedagógusok, mernek kockázatot vállalni és kiállnak az ügy érdekében” - mondta Komjáthy Anna, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének Országos Választmányának elnöke a 444 társadalmi kérdésekkel foglalkozó műsorában múlt pénteken.

Komjáthy szerint az is tény, hogy ennek a kiállásnak eddig csak az lett a következménye, hogy tavasszal elismerték a probléma nagy részét. Úgy látja, hogy a tanárok többsége a továbbiakban is ki fog tartani, mivel „a kormány szolgáltat muníciót az ellenállásra”.

Az, hogy az oktatásügyben tiltakozó mozgalmak még nem haltak el, a beszélgetés másik résztvevője, Radó Péter oktatáskutató szerint is nagyban köszönhető annak, hogy a kormány mindig „csinált valamit, amivel újra felgerjesztette az indulatokat”.

Ugyanakkor kiemelte, hogy közben „ezzel párhuzamosan teljesen zavartalanul működik a NER, így az az autokratikus, kizárólag politikai szempontok alapján működő, idézőjelbe vett szakpolitikacsinálási mechanizmus is, „ami a teljesítményértékelési rendszerhez hasonló hülyeségeket állít elő”. Ez a két szál pedig egyelőre nem ér össze. Radó szerint ez azért van, mert a pedagógus ellenállásnak elég kevés politikai kockázata van jelenleg a rendszer szempontjából.

Mint Radó elmondta, a „folyóvölgyi társadalmak istenkirályságainak politikai modellje, ami alapján ez a rendszer működik”. Ez pedig azt jelenti, hogy ez „a rendszer csak stabil, állandó viszonyok között képes működni” és „reagálásra nem igazán képes”. A pedagógus ellenállási mozgalom pedig szerinte akkor fog tudni rést ütni azon a működési logikán, amin a rendszer alapszik, ha az ügy már nem lesz kommunikációs eszközökkel kezelhető.

Arról, hogy a szakszervezetnek kellene-e követelnie, hogy a miniszterelnök mondjon le, a két szakértő nem értett egyet. Radó Péter szerint amíg az „emberek azt érzékelik, hogy nem kell elmenni a falig ahhoz, hogy megváltozzon a helyzet, addig nem fognak elmenni a falig”. Komjáthy szerint azonban nem a szakszervezet dolga, hogy leváltsa a kormányt, nekik inkább az a feladatuk, hogy edukálják az embereket és hogy felhívják rá mindenkinek a figyelmét, hogy „valami borzasztóan nagy gáz van az oktatással”. Amellett pedig, hogy a köztudatban tartják ezt a problémát, tényleg „meg kell próbálni kierőszakolni, hogy szülessenek olyan lépések, amik a pályán tartják a tanárokat”.

Arra a kérdésre, hogy vannak-e más eszközök a sztrájkon és a polgári engedetlenségen kívül, felmerült az a lehetőség is, hogy meg lehetne keresni „azokat a koalíciós partnereket és azokat a stratégiai szövetségeket, akik szintén rendszerkritikusak és egy ilyen tevékenységben partnerek lehetnének”. Komjáthy ugyanakkor azt mondja, hogy hiába hívják meg őket ilyen jellegű összefogásokba, ezek „nem nagyon tűnnek ütőképeseknek”. Ugyanakkor hozzátette, hogy valóban szükség lenne egy hasonló koalícióra.

A távlati lehetőségekről Komjáthy azt mondta, hogy vannak „még nagy remények”. Ő abban lát potenciált, hogy mostantól a szakképzési intézményekben már lehet sztrájkolni és nem csak szolidaritási sztrájkokat szervezni, valamint az ELTE oktatói is egyre elégedetlenebbek a saját helyzetükkel. Emellett a TASZ munkatársai nemrég arra találtak lehetőséget, hogy „a szülők pereljenek, hogy a gyerekek tanuláshoz való joga nem érvényesül az iskolákban”.

Komjáthy a beszélgetés végén azt is kiemelte, hogy mekkora eredménynek tekinti a vidéki pedagógusok aktivizálódását.