36 órán át simogatta kishúga haját a szíriai kislány két betonlap közé szorulva

külföld
2023 február 09., 07:28

“Szedjenek ki innen, bármit megteszek” - suttogta a mentőcsapatok megpillantása után az a Mariam nevű szír kislány, aki 36 órát töltött a téli hidegben, szó szerint a romok közé szorulva a kishúgával együtt Besnaya-Bseineh településen. A két kisgyerek két betonelem közé préselődve, egykori ágyuk romjai között töltött másfél napot, miközben a nővérnek annyi mozgástere volt, hogy a húga , Ilaaf haját simogassa megnyugtatásul vagy az arca elé tegye a tenyerét, hogy ne szálljon rá a por.

A két lánynak, harmadik testvérüknek és szüleiknek kivételes szerencséje volt, a hétfő hajnali rengés után ugyanis mindannyian a házuk romjai alatt rekedtek, de mind élve menekültek meg. A családapa, Mustafa Zuhir Al-Sayed elmesélése szerint a talaj remegése ébresztette fel őket, majd azonnal betonelemek kezdtek hullani és ők két napra odabent rekedtek. Félelmükben, illetve a figyelem felhívása végett hangosan imádkoztak, így hallotta meg őket valaki.

Mindez Észak-Szíriában, a felkelők által ellenőrzött Idlib tartomány egyik településén történt. A hasonló csodás mentések esélyét csökkenti, hogy a romok alá szorultaknak nemcsak a sérülésekkel, éhséggel és szomjúsággal kell megküzdeniük, hanem a téli hideggel is. Hiába félsivatagos a környék, arrafelé jelenleg nagyjából olyan az idő, mint Magyarországon: éjjel mínusz 2-4 fokos fagy veszélyezteti az áldozatok életét, nappal kicsivel melegebb van, mint itthon, de plusz tíz fölé nem megy a hőmérséklet ekkor sem.

Pedig voltak más csodás megmenekülések is: a CNN beszámolója szerint egy szír újszülöttet annyira friss újszülöttként sikerült kimenteni a romok alól, hogy még el sem vágták a köldökzsinórját.

photo_camera Ő az a kislány, akit úgy mentettek ki, hogy még nem volt elvágva a köldökzsinórja.

Ezekről a szír mentőakciókról csak most érkeztek jelentések. Törökországból akadálytalanabbul áradnak a híradások: Kahramanmaras településen, csütörtökre virradóra 73 óra után sikerült élve kimenteni a romok alól egy ötéves kislányt és a szüleit. A kis Mir Merzan Bagis állapota stabil volt, amikor a családtagjaival együtt kórházba szállították.

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.