Mérsékelten erős földrengés volt Romániában

természet
2023 február 13., 19:08
comments 1

Mérsékelt erejű földrengést észleltek hétfő délután Románia déli részén, Gorj megyében, a román Országos Földtani Intézet (INFP) első becslése szerint 5,2-es erősségű volt.

A földmozgás helyi idő szerint 16:58-kor történt 13,2 kilométeres mélységben, a földfelszíni középpontja Nagyszebentől 102, Craiovától 107, Pitestitől 137 kilométerre volt.

Az amerikai földtani intézet (USGS) gyorsjelentése szerint a romániai földmozgás 5-ös erősségű volt, 10 kilométeres mélységben történt, a felszínen a Zsílvásárhelytől (Targu Jiu) 20 kilométernyire északra lévő Plosnita község közelében.

Marcel Romanescu, Zsílvásárhely polgármestere a Digi 24 hírtelevíziónak azt mondta: a rengést a városban erősen lehetett érezni, sokakat megijesztett, de károkról nincs tudomása, a 112-es segélyhívót sem hívták a földrengés miatt.

20 perccel később 3-as erősségű utórengés következett be ugyanabban a téréségben.

Földrengés nyoma egy hollandiai házon 2021. november 23-án.
photo_camera Földrengés nyoma egy hollandiai házon 2021. november 23-án. Illusztráció: John Thys/AFP

Mihai Diaconescu, a INFP ügyeletese szerint az olténiai, kis mélységben lévő szeizmikus térségben gyakoriak a földmozgások, de ilyen erősségű rengésre eddig nem volt példa.

Romániában főleg a Kárpátok kanyarulatában lévő Vrancea szeizmikus térséget tartják veszélyesnek. A több mint 100 kilométeres mélységből induló, nagy erejű földmozgások évszázadonként legalább kétszer okoztak jelentős pusztítást Bukarest térségében. A legutóbbi, 1977-es 7,2-es erősségű földrengésben több mint 1400-an haltak meg, és több mint 11 ezer ember megsérült. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.