Lantos Csaba: Idén marad a rezsicsökkentett gáz-, áram- és távhőár

gazdaság
2023 február 16., 12:00

Egész évben nem fog emelkedni se az áram, se a gáz, se a távhő rezsicsökkentett lakossági ára, és a rendszerhasználati díj se emelkedik idén – jelentette be az MVM energetikai konferenciájának nyitó előadásában Lantos Csaba a Portfolio cikke szerint.

Az energiaügyi miniszter azt mondta, az átlagfogyasztási korlát feletti lakossági piaci ár egyelőre április 30-ig változatlan marad. Egyben megerősítette, hogy 2028-ig három CCGT gázerőművet fog megépíteni a kormány, egyet a Mátrai Erőmű mellett, kettőt pedig Tiszaújvárosban. A megújuló energiatermelési kapacitásokról azt mondta, „a napelemek mellé bejönnek a szélkerekek és sokkal jobban szeretnénk kiaknázni a geotermiát fűtésre és áramtermelésre is”. Itt elmondta azt is, hogy „nem szeretnénk lemondani” Paks I. üzemidő-hosszabbítási terveiről, Paks II. kapcsán pedig úgy fogalmazott, „reméljük, hogy minél hamarabb rendszerbe áll, és nem mondunk le adott esetben további opcióról sem”.

A Portfolio szerint Lantos arról is beszélt, hogy a megelőző időszakhoz képest nagyjából ötször annyi tőke áll rendelkezésre „így, vagy úgy” ahhoz, hogy mindazokat az energiaipari beruházásokat megtegyük, ami az energiaválságból való kilábaláshoz és a további növekedéshez kell. A cikk szerint Lantos itt az „így, vagy úgy” alatt az EU-s helyreállítási hitelkeretre utalt, amely ha jön, akkor abból szeretnék megvalósítani a fejlesztéseket.

Amellett, hogy „a rezsicsökkentett gáz, áram- és távhőár »erre az egész évre« változatlanul fog maradni”, arról is beszélt, hogy „ezt a telet már mindenféle gond nélkül megússzuk, a magyar családok és vállalkozások védelme rendelkezésre áll”.