A pedofiliára nincs bocsánat, a gyerek szent és sérthetetlen
„Miért nem szakad le az egész, miért nem nyílik meg a föld, hogy elnyelje azt, akinek ott lenne a helye?” - tért rá Orbán annak a tanárnak az ügyére, aki diákjával létesített szexuális kapcsolatot, és erről a közösségi médiában beszélt is.
„A pedofiliára nincs bocsánat, a gyerek szent és sérthetetlen, és a felnőttek dolga, hogy őket bármi áron megvédjék. Nem érdekel bennünket, hogy megbolondul a világ, és miféle visszataszító hóbortoknak hódolnak egyesek” - tette hozzá a kormányfő, aki Brüsszelt kárhoztatta, és azt is mondta, hogy Európa legszigorúbb gyermekvédelmi rendszerének kell életbe lépnie Magyarországon.
Jogszabály-módosításokat ígért; szerinte szülőkre és a pedagógusokra is szükség lesz, hogy ezt a harcot meg lehessen vívni. „A genderprograpangada a legveszélyesebb dolog, ami a gyerekeinkre leselkedik” - zárta beszédét Orbán, aki ezután el is köszönt a közönségtől; természetesen vastaps kísérte le a pódiumról.