Elhunyt Dunai Tamás színművész

GYÁSZ
2023 február 23., 12:50
comments 1

Dunai Tamást otthonában, tragikus hirtelenséggel érte a halál, közölte a Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész családja csütörtökön az MTI-vel.

Dunai Tamás
photo_camera Dunai Tamás Fotó: Youtube

Dunai 1949-ben született Mohácson, 1973-ban Szegeden végzett magyar-francia szakon a József Attila Tudományegyetem Bölcsésztudományi karán. 1976-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett diplomát, majd 1992-ig a Madách Színház tagja lett. Ezután szabadúszóként dolgozott, az utóbbi években pedig a kecskeméti Katona József Nemzeti Színház állandó színészeként dolgozott.

Közel 50 éves pályája alatt több száz emlékezetes színházi és, több tucat film- és televíziós szerepet vitt, írja az MTI. A televízióban vers és sanzonfelvételei miatt vált ismertté, rádióban pedig Hans Castorp szerepét játszotta Thomas Mann A varázshegy című művében.

Gyakran lépett fel a Budapest Dixieland Band és a Budapest Klezmer Band vendégeként is, valamint tagja volt a Színészzenekarnak is, klarinéton és szaxofonon játszott.

Díjai:

  • 1985: Jászai Mari-díj
  • 1989: Greguss Zoltán-díj
  • 1997: Magyarország Érdemes Művésze díj
  • 1998: Emerton-díj, az év musical énekese
  • 2000: Mensáros-díj
  • 2015: Magyarország Kiváló Művésze díj
  • 2016: szülővárosa, Mohács díszpolgára lett
  • 2017: Tolnay Klári-díj
  • 2022: Halhatatlanok Társulatának örökös tagja

A színművész temetéséről a család közlése szerint később intézkednek. (via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.