Átfogó vizsgálatot indított a közoktatási intézményekben az alapvető jogok biztosa

POLITIKA
2023 február 27., 13:35
comments 19

A gyermeki jogokat érintő jövőbeli visszásságok megelőzéséért hivatalból átfogó vizsgálatot indított a közoktatási intézményekben Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa.

Kozma az MTI-hez hétfőn elküldött közleményében azt írta, az elmúlt hetekben "korábban elképzelhetetlen és mélységesen felháborító hír rázta meg" a társadalmat. "Úgy érezhetjük, hogy gyermekeinket olyanok használják fel minősíthetetlen céljaikra, akiknek éppen a legnagyobb biztonságot kellene megteremteniük számukra. Megengedhetetlen, hogy akiknek alapvető feladatuk, sőt hivatásuk, hogy a gyermekek érzelmi, erkölcsi, szellemi fejlődését előmozdítsák, a felvilágosítás eszközével és helyzetükkel visszaéljenek" - tette hozzá.

Kozma Ákos
photo_camera Kozma Ákos Fotó: Kovács Attila/MTI/MTVA

A közleményben az ombudsman nem nevezte meg ennél konkrétabban, hogy mire gondol, de sejthetően arra az esetre, hogy egy budapesti iskolában dolgozó pedagógiai asszisztens egy TikTok-videóban azzal kérkedett, hogy egy 15 éves fiúval van viszonya. A kormánypárti sajtó nagyon sokat foglalkozott a férfi állításával is, miszerint mögötte áll a PDSZ szakszervezet és az olyan jogvédő szervezetek, mint a Helsinki Bizottság, az Amnesty International vagy a TASZ. A férfi azóta beismerte, hogy ez nem igaz, a videó miatt pedig a munkahelyéről kirúgták.

Kozma Ákos a közleményben emlékeztetett rá: az alaptörvény deklarálja, hogy Magyarország külön intézkedésekkel védi a gyermekeket, továbbá hogy minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz, és ahhoz, hogy a nevelési és a nevelési-oktatási intézményben biztonságban és egészséges környezetben neveljék és oktassák. Hozzátette, hogy az alapvető jogok biztosáról szóló törvény szerint az alapvető jogok biztosa tevékenysége során - különösen hivatalból indított eljárások lefolytatásával - megkülönböztetett figyelmet fordít a gyermekek jogainak védelmére.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.