• Pszichológussal beszélgettünk arról, hogy miért érzünk félelmet, amikor valaki kéretlenül hozzánk ér egy szórakozóhelyen vagy utánunk üvölt az utcán.
• Az is kiderül, hogy ilyenkor a leblokkolás teljesen általános stratégia, amit az állatvilágból hozunk
• Szó esik a catcallingról is, és arról, hogy mit okoz a nőkben, hogy folyamatosan megjegyzéseket kapnak a testükre.
• Ötvös Veronika pszichológussal, a NANE szakértőjével.

Cikksorozatban foglalkozunk a nőket szórakozóhelyeken érő zaklatásokkal, feltérképezve nemcsak a zaklatás természetét, de a lehetséges megoldásokat is - miközben szeretnénk segíteni azoknak a lányoknak, akik nem tudják, mit tegyenek ezekben a helyzetekben.

A sorozat első részében olyan történeteket mutattunk be, amelyeket nők éltek és élnek át, amikor bulizni mennek. Elmondásuk szerint mind rendszeresen kapnak kéretlen megjegyzéseket a külsejükre, az italuk szem elől tévesztése állandó szorongást okoz, de nem ismeretlen számukra a tánc közbeni dörgölőzés, alányúlás, a sötét utcán való félelem sem. Cikksorozatunk második részében pedig azzal foglalkoztunk, hogy mi az a társadalmi környezet és mik azok a tévhitek, amelyek oda vezetnek, hogy bizonyos férfiak felhatalmazva érzik magukat, hogy zaklassák a bulizó nőket.

Mint pszichológus mennyire találkozol olyan nőkkel, akiket valamilyen zaklatás ért?

Igazából nemcsak mint pszichológus, hanem mint emberi lény sem nagyon találkozom sajnos olyan nővel, akit ne ért volna zaklatás. Ebből is látszik, hogy ez egy társadalmi szintű probléma, amit ráadásul a környezet normalizál. Előfordult már többször is, hogy női kliensem azt mondta, őt még sosem érte zaklatás. De amikor elkezdünk kicsit mélyebben belemenni a témába, akkor kiderült, hogy valójában érte, csak ő nem annak definiálta, mert gyerekkora óta folyamatosak az őt ért atrocitások, így „hozzászokott”.

Akik nem definiálják magukban, hogy zaklatás történt, azok is ugyanúgy kellemetlenül érzik magukat?

Én azt tapasztalom, hogy a nehéz érzések ott vannak, akár tudatosak, akár nem. Sok esetben megjelenik a félelem, a szorongás, nem egyszer mindehhez később társul a szégyenérzet is. Csak előfordul, hogy ezek mélyre le vannak nyomva.

Miért nyomjuk el ezeket az érzéseket?

Mert nagyon nehéz napi szinten szembesülni azzal, hogy ha egy nő kilép az utcára, számítania kell rá, hogy megjegyzéseket kaphat, tárgyiasítani fogják. Az egyfajta megküzdési stratégia, hogy ezt elnyomja. Mindehhez hozzájárul, hogy ez a folyamat gyermekkorban kezdődik, akár úgy is fogalmazhatunk, hogy kondicionálva vagyunk. Már a családban élesen elválhatnak a női-férfi szerepek, és lehet egy alá-fölérendeltségi viszony anya és apa között. Majd ez folytatódik a külvilágban is. Sok kislány már 10 évesen megjegyzéseket kap az utcára kilépve. Innentől kezdve ez hatással van ránk.

Szerinted mi a gyökere a szórakozóhelyeken történő zaklatásoknak?

A fentiek mellett kiemelném még a jogosultságtudatot. Azokban a férfiakban, akik nőket zaklatnak, sokszor van egy olyan alap hiedelem, miszerint az a nő, aki elmegy szórakozni, szabad préda. Biztos, hogy kapcsolatot akar létesíteni, de minimum tetszeni akar. Nekik pedig joguk van a tetszésük kinyilvánítására olyan módon, ahogy az éppen alakul. A másik az alkohol, ami a zaklató gátlásait, ha vannak neki, még inkább felszabadítja. Harmadik tényezőként pedig behoznám a csoportnyomást. Főleg fiataloknál jellemző, hogy a legtöbb csoportban van egy vezéregyéniség. Ha ő azzal az attitűddel megy el bulizni, hogy most vadászik, könnyen behívhatja a haveri társaság többi tagját is. De azt is mutatják a kutatások, hogy az a férfi, akinek alapvetően nincs ez a jogosultságtudata, az sem az alkohol hatására, sem a csoportnyomásra nem fog nőket zaklatni. Ez azért fontos, mert sokan azt gondolják, hogy az erőszak az alkohol miatt történik. Ez nem igaz. Nem válunk az alkoholtól erőszakossá, az csak felerősíti a már meglévő hozzáállást, attitűdöt.

Van szerepe abban a társadalomnak, hogy valakinek ilyen az attitűdje?

Abszolút igen. A NANE Egyesület a 14-19 évesek körében készített egy kutatást, amely során megkérdeztük a fiúkat, hogyan reagálnának, ha egy lány volt barátja bosszúból meztelen képeket osztana meg róla. A fiúk 60 százaléka azt válaszolta, hogy ez rendben van, ami egy hatalmas szám és elképesztően ijesztő. Ugyanezt megkérdezték más országokban is, Spanyolországban, Szerbiában és Horvátországban. Ezekben az országokban jóval kisebb volt ez az arány, a fiúk sokkal nagyobb százaléka aggódott a lányért, empatizált vele. Ebből is látszik, hogy bár olykor megjelenik az erőszak genetikai magyarázata, mely szerint "a fiúkban benne van a vadász szellem", de ez nem igaz. Ez nem vadászat, hanem a másik nem lekicsinylése.

Ha a nők csinálják ugyanezt a férfiakkal, ők másképp reagálnak? Tehát mondjuk ők tényleg tudják bóknak venni, ha egy lány hozzájuk ér?

Nagyon változó, hogy erre mi a reakció. Nekem az a tapasztalatom, hogy attól is függ, pontosan mi történik. Volt olyan férfi, aki arról számolt be, hogy amikor alányúltak egy szórakozóhelyen, teljesen lefagyott. De nála elsősorban a döbbenet jelent meg. Viszont a női klienseimnél a félelem és legtöbbször a halálfélelem az, ami megjelenik. A kettő között óriási különbség van.

És ez a félelem miért jelenik meg?

Már gyerekkorban megjelenik ez a félelem, és nem alaptalanul, mivel a minket körülvevő társadalmi berendezkedés sok esetben legitimálja, természetesnek veszi a nők elleni erőszakot. Ez a folyamat már az óvodában kezdődik, amikor azt tanítjuk a lányoknak, hogy a fiúk azért húzzák meg a hajukat, mert tetszenek nekik. Ha jobban belegondolunk, ezzel azt mondjuk egy 5 éves kislánynak, hogy rendben van, ha valaki a testedhez hozzáér, mert ezzel fejezi ki a szimpátiáját. Miközben inkább azt kellene tanítanunk, hogy nincs rendben, ha valaki úgy ér hozzád, ahogy te nem szeretnéd. Vagy például gondoljunk csak arra, hogy mivel engednek el a szülei bulizni egy tinédzser fiut, és mivel egy lányt. Egy lánynak általában elmondják a szülők, hogy ne hagyd kint az italodat, együtt járjatok mosdóba a barátnőiddel, nagy társasággal menjetek bulizni stb. A bulizni induló fiúknak viszont sokszor csak annyit mondanak a szülők, hogy gyere haza időben, vigyázz magadra. A lányokat jobban féltik, és nagyobb veszélyben is vannak. Szülőként komoly felelősségünk van. Nagyon sokat jelent az otthoni minta mellett az is, ha például beszélgetünk a fiatalokkal (a fiúkkal is) az egyenlő párkapcsolatokról és a nemek közötti egyenlőségről.

Pedig a szórakozóhelyeknek nem a félelemről kellene szólniuk.

A szórakozóhelyek mellett még ide hoznám a házibulikat is, ahol elképesztően sok erőszak történik. Sokan azt gondolják, hogy az ismerősök jelenléte miatt az biztonságosabb, de sajnos ez nem így van. A szórakozóhelyeknél szerintem az a nagyon szomorú, hogy az ember azért megy el, hogy kikapcsolódjon, ezzel szemben viszont egy olyan térbe kerül, ahol ugyanúgy folyamatosan veszélyben érzi magát. Ha nőként valaki elmegy szórakozni, akkor végig kell gondolnia, hogy mit vesz fel, milyen barátai lesznek ott, mennyi alkoholt ihat. Míg egy férfinak eszébe se jut mindez. A férfiak és a nők teljesen másképp érzékelik a tereket.

Ez a térérzékelés pontosan mit jelent?

A kutatások azt mutatják, hogy a térhasználat az életünk minden területére kihat, és a nemek között nagy különbségek vannak. Ez pszichés és gazdasági szinten is megmutatkozik. Például a Városliget közepén lévő szórakozóhelyről jó eséllyel teljesen máshogy fognak éjfélkor hazaindulni a férfiak, mint a nők. A nők sokszor inkább kifizetik a taxit, vagy szívesebben mennek biciklivel, mert azt gondolják, hogy azzal könnyebb lehagyni adott esetben egy támadót. A fiúknak ezek a kérdések induláskor ritkán fordulnak meg a fejükben. Hasonló példa, hogy most decemberben a fűtési problémák miatt összevontak két középiskolát Kecskeméten, és délutáni, valamint délelőtti tanítási időszakokra álltak át. A délutáni beosztásnál viszont hatkor végeztek a gyerekek, amikor már sötét volt. A lányok jelezték, hogy ők félnek átmenni az iskolába vezető aluljárón, miközben a fiúknak ez egyáltalán nem jelentett gondot.

Ez az állandó félelem mennyire tudja felülírni a bulizás élményét?

Nagyon. Ahogy elkezd egyre több negatív élmény érni valakit, annál inkább beszűkülhet az élettere, akár egészen addig, hogy egy idő után már nem megy el inkább közösségbe, bulizni. A stressz-szint folyamatos növekedése miatt állandósulhat a készenléti állapot, aminek hatására az idegrendszer kifárad, pedig a szórakozásnak pont az lenne a célja, hogy feltöltődjünk. Sőt, nagyon könnyen triggerelő is lehet az adott helyzet, mivel egy-egy zaklatás régi traumákat tud előhívni. Ha jön egy férfi, és rácsap egy nő fenekére, sosem tudhatja, hogy mit élt már át az a nő, és ez mit fog benne előhívni.

Idegrendszeri szempontból mi történik a nőkben, amikor azt kezdik érzékelni, hogy mondjuk valaki folyamatosan bámulja őket vagy mondjuk követi a mosdóba?

Ha van már negatív tapasztalata, akkor az idegrendszerben ilyenkor készenléti állapot jön létre, és a régi tapasztalat újra aktiválódik. Az agyunk egyszerűbb, primitívebb részei kapcsolnak be. Ahogyan az ember reagál arra, hogy ha agresszív fellépést érez, létrejön a fight, flight, freeze üzemmód, tehát vagy harcolsz vagy elmenekülsz vagy lefagysz. Ezek nagyon jól működő mechanizmusok, amelyek az állatvilágban is megvannak.

Miért van az, hogy ezekben a szituációkban leblokkolunk, és csak utólag jut eszünkbe, hogy mit kellett volna mondani?

Ha az agyunk úgy ítéli meg, hogy sem harcolni, sem menekülni nem tudunk, akkor jön a lefagyás. Ez is egy megküzdési stratégia, amit még az állatvilágból hozunk. Amikor jön a ragadozómadár, akkor elvetődik a kis rágcsáló, hogy halottnak tettesse magát. Ha mázlija van, és az ellenség nem dögevő, megmenekülhet, és amikor újra biztonságos távolságba kerül a madár, elszaladhat. Nálunk is hasonlóan működik a lefagyás. Ha például gyerekkorunkban a szüleink sokat kiabáltak velünk, nem volt sok esély a menekülésre vagy a harcra, hiszen a gyerek kiszolgáltatott a gondviselői felé. Maradt a lefagyás. Erre emlékszik a testünk, és azt „gondolja”, hogy ha akkor bevált, akkor csináljuk megint.

Tehát akkor emiatt nem kell hibáztatnunk magunkat?

Egyáltalán nem. Nagyon gyakran előfordul, hogy ilyenkor megjelenik az önhibáztatás, amiért nem szóltunk vissza, nem álltunk ki magunkért. Ilyenkor azt szoktam mondani, hogy a felelősséget oda tegyük, ahova való. A felelősség nem azé, aki ellen erőszakot követnek el, hanem azé, aki az erőszakot elköveti. Nem az a kérdés, hogy én miért nem tudtam reagálni a helyzetre, hanem hogy egyáltalán ez a férfi hogy vette a bátorságot, hogy engem ilyen helyzetbe hozzon. A másik pedig az, hogy ezek tényleg tudattalan struktúrák és folyamatok, és erre nincs ilyenkor ráhatásunk. Később dolgozhatunk vele, fejlesztve az önismeretünket, de nem ostorozva önmagunkat.

Kicsit térjünk ki a catcallingra, ami utcán és szórakozóhelyekről hazafele egyaránt érinti a nőket. Szerinted ez miről szól pontosan?

Szerintem a szexuális tartalmú beszólogatásokkal, vagyis a catcallinggal kapcsolatban két dolog nagyon össze van mosva. Amikor valaki azzal védekezik, hogy „de hát én csak bókolok, miért nem örül a nő, ha azt mondom, hogy jó a segge?”, akkor úgy tűnik, mintha a fókusz a nőn lenne. Pedig pont, hogy nem róla szól a kialakult helyzet, hanem arról a férfiról, aki – visszatérve a jogosultságtudathoz – úgy gondolja, hogy neki joga van a másik ember testére megjegyzéseket tenni, akár kéri ezt a nő, akár nem. Sokszor ezt azért teszi, mert ezzel dominánsnak érzi magát. Egy 2020-as kutatás szerint azokra a férfiakra, akik hajlamosak beszólni az utcán egy nőnek, jellemző a szexista attitűd, magukat maszkulinabbnak és dominánsabbnak gondolják az átlag férfiaknál, és a szexuális zaklatással szembeni toleranciájuk is magasabb, mint azoknak a férfiaknak, akik nem tartják normális viselkedésnek a catcallingot. A kutatás szerint azok a férfiak, akik a catcallingot előszeretettel alkalmazzák, azt gondolják, hogy a nők (és a többi férfi) felett állnak.

Sokan valószínűleg most azt a kérdést teszik fel magukban, hogy akkor hogy lehet megdicsérni egy nőt anélkül, hogy az zaklatás legyen?

Ezt sokszor kérdezik, pedig nem olyan bonyolult, csak azon múlik, tisztelettel közeledem-e a másik ember felé. Ha szeretnék valakivel megismerkedni, akkor tiszteljem az integritását. Figyeljem a jeleket, például először is próbáljam meg vele felvenni a szemkontaktust. Ne érjek hozzá vagy szóljak hozzá a beleegyezése nélkül. És ha azt látom rajta, hogy nem érdeklem, akkor ezt el kell fogadni.

A nőkben milyen érzést kelt a catcalling?

A catcalling iskolapéldája a nők tárgyiasításának. Mivel ahogy beszéltük, a tárgyiasítás a mindennapjaink része, így a nők is nagyon sokféleképpen küzdenek meg vele. Az érzelmek elnyomásán át a dühtől egészen a lefagyásig nagyon széles a skála.

Mi a jó taktika a catcallingra, ha az kellemetlen érzést okoz?

Sok mindentől függ, mert teljesen más szituációkban történik a catcalling. Ha napközben elmegy a nő egy építkezés mellett, és ott beszól egy munkás, az más, mintha a lakásunk mellett történik mindez minden reggel. Utóbbi esetben a férfi tudja, hol lakik a nő, és a zaklatás is állandó, így nagyobb kockázatot jelent. Megint más, amikor éjszaka történik az atrocitás egy kihalt utcán. Én azt szoktam mondani, hogy mindenki saját maga tudja megítélni, hogy az adott pillanatban mi az, ami neki komfortos és mi a biztonságos. Ha neked az a komfortos, hogy meggyorsítod a lépteidet, hogy minél hamarabb elhagyd a helyszínt, tedd azt. Ha szembe akarsz szállni, az is rendben van, de előtte mérd fel, hogy biztonságos-e. Több nő számolt be arról, hogy amikor beszóltak neki, megállt, és nagyon határozottan a férfi arcába nézett, aki ettől teljesen zavarba jött. Ez is egy megküzdés, de hangsúlyozom, a biztonság az első.

De vannak konkrét módszerek?

Van az úgynevezett 5D módszer, amit a Patent Egyesület egyik foglalkozásán ki is lehet próbálni, hogy megtudjuk, nekünk melyik megküzdési stratégia válik be. Az egyik ilyen módszer például az, hogy előveszem a telefonomat, és elkezdem videózni a zaklatót. Van olyan férfi, aki ettől megijed, de lehet, hogy lesz olyan, aki még agresszívabbá válik. Az adott helyzetben ezt nekünk kell mérlegelni. És itt jön be a környezet felelőssége is.

Mármint?

Sajnos sokszor a környezet nem reagál, nem segít az érintett nőnek. Ezzel az elkövető viselkedését megerősíti, hiszen a zaklatásnak nincs következménye. Az 5D módszer azt is megmutatja, mit tehetsz, ha szemtanúvá válsz. Itt is mindig a biztonság az első, így lehet, hogy közbelépni nem mersz, de az is sokat jelenthet az érintett nőnek, ha utána odamész hozzá, és elmondod, hogy az őt ért zaklatás nincs rendben, vagy esetleg segítséget kérsz. Például, ha a zaklatás buszon történik, szólsz a buszsofőrnek.

Milyen hosszútávú következményei lehetnek ezeknek a folyamatos zaklatásoknak?

Sokan úgy döntenek, hogy nem éri meg a bulizás kockázata. Elveszhet a biztonságérzet, megjelenhet alvászavar, táplálkozási zavar, depresszió, súlyos esetben poszttraumás stressz szindróma is kialakulhat. Nagyon sok pszichés problémát okoz az, hogy a nők nem érezhetik magukat biztonságban nemcsak a szórakozóhelyeken, de a közterületeken sem. Fontos lenne, hogy a szórakozóhelyek legalább a saját területükön felvállalják a felelősséget, és kiképezzék a munkatársaikat. Így ha a pultos látja, hogy zaklatás történik, jelezhetne a biztonsági őrnek, és az adott elkövető már kinn is találhatná magát a szórakozóhelyről.