A Ferenciek tere zebráján tiltakoztak szerda reggel a tanárokkal szolidáris diákok

POLITIKA
2023 március 08., 09:28

Tovább folytatódnak a tanárokkal szolidáris diákdemonstrációk. Szerdán reggel közel százan gyűltek össze a Ferenciek terének egyik gyalogátkelőjénél - jelentette a helyszínről diáktudósítónk, László Sámuel.

Az általa “zebraszerdának” elkeresztelt akciósorozatot eredetileg Kállai Kornélia háromgyerekes anya találta ki. A pedagógiai végzettséggel rendelkező Kállai januárban kezdett el szerda reggelenként kijárni egy lakhelyéhez közeli zebrára, hogy felhívja a figyelmet a magyar közoktatás problémáira. Kornélia gyerekeit az a Gábor Judit és Mihályi Fruzsina is tanította, akik még januárban mondtak fel a Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnáziumban.

A Zebraszerda lényege, hogy nem jár a forgalom leállításával, mivel a tiltakozók mindig akkor mennek be az útra és mutatják fel a felirataikat, amikor a gyalogosoknak zöldre vált a lámpa. A Ferenciek terén most ezt az akciósorozatot igyekszik újraindítani egy csapat tiltakozó diák és tanár.

A téren tudósítónk jelentése szerint közel 100-an gyűltek össze. Strbka Anna főszervező diák előzetesen 50-70 résztvevőt várt, szerinte ez a létszám már látványossá tesz egy ilyen kaliberű demonstrációt.

A tiltakozáson főleg a budapesti Eötvös, Piarista és az Apáczai Gimnázium diákjai és tanárai vettek részt. Samu elbeszélése szerint remek hangulat és pozitív reakciók mellett sikerült lebonyolítani az eseményt.

A demonstráció 5-10 perces késéssel kezdődött. A résztvevőket biztató dudaszóval fogadták az autósok és több buszsofőr is. Az egyetlen negatív reakció egy idős nőtől érkezett, aki a járdán álló diákoknak annyit szólt oda, hogy;

“Nem tudjátok, mit csináltok”

Az eseménynek 8:05-kor lett vége. A metró felé tartó tudósítónk az eggyel hátrébb található, Kossuth Lajos utcát átszelő zebrán is találkozott egy nővel aki transzparenssel a kezében demonstrált a tanárok mellett.

Strbka Anna a zebraszerda jövőjéről diákriporterünknek azt mondta, a cél az lenne, hogy minél többen csatlakozzanak, hogy pár hét múlva párhuzamosan már több helyszínen is demonstrálhassanak a diákok. „Ez izgalmas, újfajta módja lehet a demonstrációknak és a figyelemfelhívásnak.” - fogalmazott.

A Ferenciek terén egyelőre május 31-ig hirdették meg az akciósorozatot.