Orbán: Hogy Magyarország erős maradjon, hadsereg kell, de elsősorban hazaszerető emberek, és most nem csak a férfiakról beszélek

POLITIKA
2023 március 10., 07:30

Orbán Viktor péntek reggel megint bement a Kossuth Rádióba, hogy közel fél órán át beszéljen végtelenségig habosított mondatokban a háborúról és a békéről, pedofil bűncselekményekről és arról, hogy „Magyarország a magyaroké”, illetve hogy 2023. december 31-ig egy számjegyű lesz az infláció. És hogy természetesen „mi nem fogunk engedni, úgyhogy Brüsszelnek kell engednie”.

A miniszterelnököt először arról kérdezték, mekkora esélyt lát egy világháborúra, mire Orbán úgy fogalmazott: „Gondoljunk vissza arra, hogy egy évvel ezelőtt még talán mindannyian abban reménykedtünk, hogy ez a fegyveres konfliktus nem terebélyesedik igazi háborúvá, földrajzilag korlátozott marad, a bevonódó országok száma csekély lesz, és esély van arra, hogy hamar véget érjen, de mindennek az ellenkezője történt, és a háború sokkal durvább és kegyetlenebb lett, mint ahogy kezdődött.” Ezután kezdett bele a szokásosba, miszerint vannak a háborúpártiak és a békepártiak, utóbbiak „a türkök, az arabok, a kínaiak és az afrikaiak”, akik „szorgalmazzák az azonnali tűzszünetet és a tárgyalásokat, mert bár ők messzebb esnek a konfliktustól, de a gazdasági hatása a háborúnak, az élelmiszer szállításának akadozásán és az infláción keresztül ők is szenvednek”.

Orbán szerint a türköktől, az araboktól, a kínaiaktól és az afrikaiaktól „markánsan eltér a Nyugat álláspontja”, mert „a nyugati világ vezetői háborús lázban élnek”, és „a háború megnyerésére buzdító beszédeket mondanak”, illetve „egyre veszélyesebb fegyvereket szállítanak Ukrajnába”.

„A németek sisakokkal kezdték, most a tankoknál tartanak” – mondta Orbán, aki szerint „közel vagyunk ahhoz, hogy Ukrajnával szövetséges katonák is menjenek Ukrajna földjére”. Emiatt úgy gondolja, „a világ soha nem volt ilyen közel ahhoz, hogy egy lokális háborúból világháború legyen”.

Percekkel később egyébként már azt mondta, hogy „a békéhez erő kell”, és „ebben sok igazság van”, igaz, erre a következtetésre nem Ukrajnával, hanem Magyarországgal kapcsolatban jutott, miután elmondta, hogy „Magyarország az egyetlen, aki békepárti”, illetve ahhoz, hogy az ország erős maradjon, „hadsereg kell”.

„Magyarország veszített háborúkat és területeket, mi tudjuk, milyen, ha nem vagy elég erős. Ehhez kell hadsereg, de elsősorban hazaszerető emberek, és most nem csak a férfiakról beszélek. Azt az országot lehet megvédeni, ahol az emberek szeretik a hazájukat. A hazafias gondolkodás, az ilyen nevelés, a nemzeti kultúra fontos dolgok, ha azt akarjuk, hogy legyen saját országunk” – mondta Orbán, aki szerint ahhoz, hogy minden rendben legyen, mindenki tudnia kell az országban, hogy „mit kell tenni, ha baj van”.

Ezután kezdte el részletezni, hogy régen volt ilyen „gyakorlat”, de már „nem nagyon tudná megmondani egy körzeti orvos vagy egy tanár, hogy ha baj van, mit kéne tennie”. „Ezt országvédelmi tervnek nevezik, ezt építjük lassan, és el fogunk jutni oda, hogy mindenki tudja, mit kell tenni baj esetén. Fontos, hogy a honvédség ütőképes legyen, és ne egy kokárda legyen a mellkasunkon, hanem egy tényleges ütőerővel rendelkező katonai erő.”

Orbán szerint „növelni kell a katonák számát és a hazájuk iránti elkötelezettségüket és képzési szintjüket, és modern fegyvereket kell a rendelkezésükre bocsátani, mert a modern háborúk nagymértékben függenek a technológiától”.

„Miközben mi a béke oldalán vagyunk, aközben azért Magyarországnak nem szabad védtelennek lennie” – mondta a miniszterelnök, aki ezután jutott arra a következtetésre, hogy „a békéhez erő kell, ebben sok igazság van”, miközben továbbra is ellenzi a fegyverszállítást Ukrajnába.

Ezután a „háborúpárti baloldalról” és „guruló dollárokról” beszélt, illetve arról, hogy „Ukrajna csak addig tud harcolni, amíg erre az Egyesült Államok igent mond”, de „a 2024-es amerikai választás közvetlen befolyással lesz arra, hogy hogyan folytatódik a háború”, mert Trump is indul, „aki nemet mond a háborúra”.

Ezen a ponton sikerült rátérni az infláció kérdésére, amikor is Orbán Viktor újra elmondta: „Egyetlen fix pontról tudok beszélni, hogy az évé végére, december 31-ig tíz százalék alá megy.” „Tapasztalataim tudatában mondom azt, hogy ha a szankciókat holnap reggel megszüntetnék, akkor az infláció mértéke azonnal a felére csökkenne, és elkezdene visszatérni abba a 2-3 százalékos tartományba, ahol egy modern európai gazdaságban annak a helye van” – mondta Orbán, aki ezután a tíz eddigi „szankciós döntést” csatáknak nevezte, „amelyeket sikeresen le is hoztunk”, de azt már elfelejtette hozzátenni, hogy ezeket a szankciókat meg is szavaztuk.

A rádióinterjút végül egy kis migránsozással, „genderügynek” nevezett pedofil bűncselekményekről való elmélkedéssel és azzal zárta, hogy „Magyarország a magyaroké”.