Rogán Antal izraeli-grúz barátja a Köves Slomó vezette EMIH-hel közösen szerzett meg egy alumíniumfeldolgozót

belföld
2023 március 23., 05:32

Egy a Gazdasági Versenyhivatalhoz 2023. március 16-án beérkezett dokumentum szerint a Keter Investments Zrt. közvetlen egyedüli irányítást szerez az Alput Vagyonkezelő Kft. felett, és ezáltal közvetett egyedüli irányítást szerez az Inotal Alumínium- és Salakfeldolgozó Zrt. felett.

Ez elsőre teljesen érdektelennek hangzik, de az mfor.hu azt írja, az Inotal egy nagy hazai alumíniumfeldolgozó, a másik két cég pedig Rogán Antal barátjáé, illetve egy budapesti hitközségé.

Azt írják, a 2006-ban alapított Inotal 2021-ben több mint 44 milliárd forint árbevételt könyvelt el, a tiszta nyereség pedig 167,2 millió forint lett. Ezt szerzi meg az Alput Vagyon kezelőn keresztül a Keter Investments, amit 2022 februárjában alapított három másik, budapesti gazdasági társaság 6 millió forintos törzstőkével.

A cég többségi, 75 százalékos tulajdonosa a 2015 óta létező és működő Oloesz Kereskedelmi Kft., mellette 20 százalékos tulajdonrésze van a PSM-Technik Zrt.-nek, 5 százalékot pedig a Konbud Holding Zrt. birtokol. Ügyvezetője az a Bodnár Dániel, aki az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezetőségi tagja és a Milton Friedmann Egyetem elnöke.

Az Oloesz tulajdonosa egyébként az EMIH Budapesti Hitközség, legutóbbi beszámolójuk szerint a Kft. kicsivel több mint egymilliárdos bevételt ért el, nyeresége pedig meghaladta a 240 millió forintot.

A Keterről pedig azt tudni, hogy 2021 novemberében alapították, egyedüli részvényese és egyben vezérigazgatója is pedig az izraeli-grúz Michaeli Shabtai, akit, ahogy az mfor.hu írja, felvállaltan baráti szál fűz Rogán Antalhoz. Legalábbis egy 2021-es interjúban ő maga fogalmazott úgy: „Rogán Antal már több mint tíz éve barátom (...) ez egy magánemberi kapcsolat, soha semmilyen közös üzleti ügyünk nem volt”.

Shabtai tulajdonolja 50 százalékban a 168 órát és az ELLE Magazint kiadó Brit Media Kft-t, és érdekeltségébe tartozik nemcsak a Pesti Hírlap, de a Jazzy és a Klasszik Rádió is. Ezek mellett pedig teljesen véletlenül a Keter egy másik tulajdonosa az a Konbud Holding Zrt., aminek vezérigazgatója és többségi tulajdonosa az a Budai János Gergő jogász, aki korábban a Vodafone vezérigazgató-helyettese volt.

Vagyis Rogán Antal izraeli-grúz barátja a fővárosi izraelita hitközséggel közösen szerzi meg a többségi tulajdonosként az Alput Vagyonkezelőt, ami egyedüli birtokosa az alumíniumfeldolgozónak.