Már 25 ezren erősítették meg orvoskamarai tagságukat

„Március 27 reggeléig több, mint 25000 tagunk, azaz az aktív tagok jelentős többsége jelezte, hogy maradni kíván, ezzel megteremtve egy erős, aktív kamara továbbvitelének lehetőségét!” - közölte a Magyar Orvosi Kamara hétfőn. A MOK egy korábbi sajtótájékoztatóján mintegy 33 ezerre becsülték az magyarországi aktív orvosok számát.

Február végén lett elege a kormánynak a Magyar Orvosi Kamara nyomásgyakorlási kísérletéből, és megszavazták azt a törvényjavaslatot, amely jelentősen szűkíti a Magyar Orvosi Kamra jogköreit. Az elfogadott jogszabály értelmében

  • azonnali hatállyal megszűnik a kötelező orvosi kamarai tagság,
  • a jövőben a kamarai tagsággal nem rendelkezők is praktizálhatnak,
  • az etikai eljárások, a folyamatban lévőkkel együtt, átkerülnek az Egészségügyi Tudományos Tanácshoz.