Mesterházy Attila kilép az MSZP-ből és új pártot alapít

POLITIKA
2023 április 04., 07:11

„Hosszú gondolkodást követően úgy döntöttem, hogy kilépek a Magyar Szocialista Pártból. Távoznom kell, mert ugyan már évek óta tévesnek tartom az MSZP vezetésének stratégiáját, ma már abban sem hiszek, hogy ezen lehet változtatni” – írja Mesterházy Attila Facebookon, aki egyben bejelentette, hogy Szakács Lászlóval, a DK volt Baranya megyei képviselő-jelöltjével közösen új, „szociáldemokrata, balközép pártot” alapítanak „Szocialisták és Demokraták” néven.

Mesterházy bejegyzésében azt írja, szerinte „az MSZP már csak árnyéka önmagának, elvesztette országos politikai befolyását, társadalmi támogatását”, és neki úgy tűnik, „nincs törekvés sem ennek visszaszerzésére”, „pedig a választások óta eltelt egy évben lett volna erre alkalom bőven (infláció, energiaárak, háború, korrupció, tanárok sztrájkja, egészségügy, stb.)”.

Szerinte „a DK egyedül nem tudja megszólítani az összes szociáldemokrata szavazót, a Fidesztől elforduló, korábban az MSZP-re voksolókat meg végképp nem”, és „ezért helye van egy olyan új pártnak, amely szociáldemokrata értéket képvisel, igazságos Magyarországot akar, hisz a »szabadság-egyenlőség-testvériség« gondolatrendszerben, amely nemzeti modernizációt akar erős nemzeti érdekérvényesítés mellett, miközben nem kérdőjelezi meg Magyarország helyét az euro-atlanti szövetségi rendszerben”.

Úgy fogalmazott, hogy „az új párt világos célja, hogy új szavazókat nyerjen meg egy balközép politikán alapuló kormányváltás érdekében”.