Az orvosi kamaratagok valós létszámáról vitatkozik a Belügyminisztérium a MOK-kal

Egészségügy
2023 április 05., 19:32

Vita alakult ki a kormány és a Magyar Orvosi Kamara (MOK) között arról, hogy valóban az orvosok 2/3-a maradt-e a MOK tagja, miután a kabinet februárban eltörölte a kötelező kamarai tagságot, számolt be az RTL híradója.

Hétfőn Kincses Gyula, a MOK elnöke a híradónak azt mondta, hogy a kormányzat döntés ellenére az orvosok 2/3, azaz 34 ezren a kamara tagjai maradtak, és 17 ezren távoztak. (Cikkünk a témában: „Az orvosok nem sétáltak bele a kormány gyurcsányozós csapdájába”.)

Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke
photo_camera Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke Fotó: Kristóf Balázs/444

Egy nappal később, kedden Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára kételkedett ezekben a számokban, és megvádolta a MOK-ot azzal, hogy csaltak a nyilvántartással. „Elég sok felháborodott e-mailt kaptam arról, hogy volt, aki annyira nem értett egyet a mostani elnökséggel, hogy nem elégedett meg egy passzív be nem lépéssel, hanem elküldte, hogy ő nem szeretne belépni. És kapott egy köszönő e-mailt, hogy megerősítette a tagságát” - fogalmazott Takács.

Takács a kormány februárban meghozott döntésének idejében még magabiztosan állította, hogy az orvosok nagy része a kormánnyal ért egyet, és ki fognak lépni. De nem így történt.

Takács Péter egészségügyi államtitkár
photo_camera Takács Péter egészségügyi államtitkár Fotó: Screenshot / Magyarország Kormánya

Takács vádját a MOK határozottan visszautasítja. Szerdai közleményükben azt írták, hogy mindenki a törvényi feltételeknek megfelelő nyilatkozatot adott le, valamint emlékeztették Takácsot, hogy a Belügyminisztérium a kamara felügyeleti szerveként valójában bármikor ellenőrizni tudja a kamara tagnyilvántartását.

A taglétszámról kialakult vita tisztázására a híradó interjút kért a belügyminisztériumtól, de már többedszerre hiába. Emellett szerdán a MOK országos elnöksége sem akart nyilatkozni a híradónak. Így a MOK Győr-Moson-Sopron megyei szervezetének elnökét, Szijjártó Lászlót szólították meg, aki azt mondta, hogy nem tud a Takács által említetthez hasonló hibáról, de ha történt is ilyen, akkor az csak véletlen lehetett, és korrigálni fognak.