Egy hónap telt el azóta, hogy a kormány felvette ellenségeinek listájára a Magyar Orvosi Kamarát (MOK). Korábban sem volt felhőtlen a viszony, de a sikeres ügyeleti tiltakozás kezdeményeire a hatalom adminisztratív támadásba lendült, két nap alatt megszüntetve a kötelező kamarai tagságot.
A cél, ha kimondatlanul is, a kamara kiüresítése, legitimációjának megvonása volt. Előírták, hogy minden orvost töröljenek a nyilvántartásból, aki négy héten belül nem jelzi önként, hogy szeretne tag maradni. Mivel nem a távozás, hanem a maradás igényelt aktivitást, a kamara vezetése egyik pillanatról a másikra kampányhelyzetben találta magát: meg kellett győzniük az orvosokat, hogy jelentkezzenek.
A kormány és médiája politikai választásként adta el a helyzetet.Kincses Gyula MOK-elnökre következetesen „Gyurcsány egykori államtitkáraként”, a kamarára pedig „Gyurcsány tagozataként” kezdtek hivatkozni. Takács Péter egészségügyi államtitkár olyanokat mondott, hogy „a DK-s MOK-vezetés” Gyurcsány hatalmáért küzd, és „a baloldal politikai megrendelésére” akciózik a kormányzati intézkedésekkel szemben.
Közben vigyáztak, hogy ne általában az orvosokkal nyissanak frontot. „Nekünk nem az orvostársadalommal van konfliktusunk. Nekünk az orvosi kamara vezetőségével van konfliktusunk, akik tendenciózusan téves információkkal látták el a tagságot. Ez alkalmas hergelésre, alkalmas indulatkeltésre. Én arra kérem a kollégákat, hogy gondolják végig, hogy az előző négyéves ciklusban, akár 2018-tól máig milyen pozitív változások következtek be az ő karrierjükben, finanszírozásukban, és eszerint ítéljék meg az új rendszert. (...) Úgy gondolom, hogy a csendes többség végiggondolja a szakmai és egzisztenciális karrierje alakulását, és ennek megfelelően mellettünk fog kiállni” - mondta Takács a kötelező tagság megszüntetése után a HírTV-ben.
Gyurcsányék vagy mi? - üzente a hatalom az orvosoknak, de úgy tűnik, ami egy országos választási kampányban működik, ilyen speciális közegben nem biztos, hogy értő fülekre talál. Hétfőn kiderült, az orvosok több mint kétharmada a kamarában marad.
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?
Megtorpedózhatják Takács Péter ügyeleti reformját, amit kinevezése óta próbál keresztülvinni. Az Orvosi Kamara átláthatóságot és hosszú távú tervezést követel, az ápolóknak pedig azonnali béremelést.
Kincses Gyula szerint a kormány kísérlete nem jött be, a kamara erősebb, mint korábban.
Svéd Tamás, az orvosi kamara titkára szerint akár megerősödve is kijöhetnek ebből. Miben más az orvosok helyzete a tanárokéhoz képest, és mi lesz, ha indul a lejárató kampány?
Hónapokig tudomást sem vett róluk a kormány az oltási tervben, majd amikor mégis, azt üzenik róluk: elveszik az oltást az idősek elől, és amúgy sem mindenki pedagóguspárti az országban. Rendőröknél, politikusoknál, katonáknál ez nem volt kérdés.
Semjén Zsolt a Vadászi Világkiállítás szervezőit szórta meg díjakkal.
Azóta se csatlakoztak tömegesen, hogy a kormány nekiment az orvosi kamarának.
Pedig erre hivatkozva nyomtak át egy törvényt két nap alatt, ami kiüresítené az orvosi kamarát.