Egy év, 13 koncert, turnébuszos utak, megannyi elkapott pillanat – de a legtöbbjük szerencsére olyan, mintha a kamera ott sem lenne. Szász Zsófi a 2016-ban alakult Platon Karataev zenekar legizgalmasabb időszakát kapta el, amikor dalaik spotifyos berobbanása után mégis úgy döntöttek, angolról magyar nyelvre váltanak, grandiózusabb hangzásvilág mellett. Hogyan fér bele egy frontember életébe a pelenkázás, a zenekaréba pedig az, hogy letérnek a könnyebb útról? Erről is szól a 444 legújabb dokumentumfilmje, a nyílnak befelé ablakok.

link Forrás

Eredetileg negyedórás filmet terveztél a Platonról, amiben elkíséred őket egy külföldi fellépésre. Végül egy éven keresztül forgattál velük, és ebből lett egy több mint 50 perces film. Hol dőlt el, hogy komolyabb munka lesz?

Volt egy különleges pillanata annak az útnak, amikor két napra elmentem a zenekarral Hollandiába, egy fesztiválra. A második napon leültek a turnémenedzserükkel, hogy megbeszéljék, hogyan szervezzék a következő külföldi turnéikat. Ez a jelenet benne is van a filmben. A zenekar egyik frontembere, Balla Gergő itt közölte, hogy neki az apaság fontosabb a zenekarnál. Láttam már közelről sok zenészt és zenész családokat is. Ritka, hogy valaki, aki ennyire fókuszált a munkájában, mégis a karrierje fölé helyezi a családját, mert szeretne részt venni a gyereke életében. Nálam ott dőlt el, hogy érdemes erről hosszabban forgatni, amikor kiderült, hogy Gergő hajlandó kamerával beengedni a magánéletébe, és a zenekari jeleneteken túl bemutathattam azt is, ahogy egy frontember otthon pelenkázza a gyerekét. Ehhez add hozzá, hogy a zenekar összes tagja mennyire ellentéte a rocksztár-sztereotípiáknak, ami nekem nagyon tetszett.

Nem lett volna könnyebb botrányosabb figurákkal forgatni?

Azt ezerszer láttam, én már unom. Izgalmasabbnak tűnt, hogy mélyebben bemutassam egy olyan zenekar tagjait, ahol nincs ez a fajta dráma. Függetlenül attól, hogy igaza lesz-e a menedzserüknek, és 10 év múlva megtöltik-e az arénát, vagy nem.

Ez az első nagyobb filmed zenekarról, de a Platon előtt forgattál már Дeváról is. Kicsi gyerekkorodtól kezdve zenészekről akartál forgatni?

Alapvetően érdekes emberekről szeretek szép portrékat csinálni. Hogy most pont zenészek, azt az aktuális érdeklődésem hozta. Дevának elkezdtem hallgatni a zenéjét, megtetszett. Izgalmas karakternek látszott, és miután hype is volt körülötte, bíztam benne, hogy nem csak nekem az.

link Forrás

A Platonnál kábé ugyanez volt a helyzet, láttam egy olyan nézőpontot, ami reméltem, hogy másnak is érdekes lehet. Ehhez hozzáad, hogy nekem személyesen is nagyon fontos a zenéjük.

A filmben van egy jelenet, amikor a zenekar két frontembere, Balla Gergely szövegíró és Czakó-Kuraly Sebestyén dalszerző egymásra vágva beszél arról, hogy szerintük a zene vagy a szöveg fontosabb a Platonnál. Nem értenek egyet. Szöveg vagy zenepárti vagy?

Ebben abszolút Sebő-párti vagyok. Nálam nagyon későn mennek át a dalszövegek, a zene hat rám először érzelmileg. Nem sokkal azelőtt kezdtem el hallgatni a Platont, hogy kijött az első magyar nyelvű lemezük. Amikor láttam, hogy jönnek a magyar dalok, akkor azért megijedtem, arra gondoltam, hogy úristen, most szerettem meg ezt a zenekart, és most lesz szar. Kevés olyan zenekarról tudok, ami jobb lett egy ilyen váltás után, de náluk működött.

Te zenélsz vagy zenéltél?

Most már inkább múlt időt kell mondanom, de igen. Fiatal koromtól hegedültem, komolyan tizenkét-tizenöt évet, énekeltem is, és játszottam egy bluegrass zenekarban. Ehhez a zenei stílushoz elég közel áll a korai Platon kedves, folkos zenéje. Most már nagyon más zenét játszanak, de valamilyen folytonosság mégiscsak van benne, a minőségben biztosan, ami miatt lehet velük menni.

Nem koncertfilmet akartál forgatni, de néztél azért zenészekről szóló filmeket, vagy volt egy erős elképzelésed arról, hogy milyen legyen a sajátod?

Nehéz lett volna mihez hasonlítani, mert kevés film van, ahol egy arc forgat végig kamerával, és legfeljebb még egy ember kérdez. Ezt a filmet jelentős részben egyedül forgattam, a koncertek egy részére és három interjúra kísért el Benics Márk kollégám. Amikor az elején példát kellett hoznom arra, hogy milyen típusú filmet szeretnék, akkor a régi Index Fran Palermo-filmjét emlegettem, a Henrit. De a platonosok nagyon más karakterek.

Azt hogy tudtad elérni, hogy a filmben számos jelenet van, ahol teljesen fesztelenül viselkednek az egyébként zárkózott szereplők, mintha nem is lenne ott kamera?

Viszonylag rövid időszakon belül nagyon sok időt töltöttem velük, ez segített. Ahhoz, hogy megismerjenek annyira, hogy megbízzanak bennem és megmutassák saját magukat, beszélgetnünk kell, és nekem is kell adnom magamból. Viszont ha forgatni akarok, akkor nem lehetek úgy jelen, ahogy egy társalgásban lennék, ki kell várjam, hogy elfelejtsenek engem kamerástul. Nekem nagy feladat volt ezt a kettőt balanszolni. Összebarátkoztunk, enélkül nem megy. Az együtt töltött sok idő alatt én is elmondtam tök személyes sztorikat, kamerán kívül ők is elmondtak a filmben elhangzottaknál személyesebb történeteket. Az ilyen típusú videós munkáimban arra építek, hogy általában jó vagyok bensőséges kapcsolatok kialakításában. De nem akartam olyan filmet csinálni, amiben én mint karakter megjelenek.

Nem látszol egyszer sem.

De, a legutolsó jelenetben.

Tényleg? Oda azért beraktad magad?

Pont úgy jött ki, hogy átsétálok a kamera előtt a film legutolsó pillanataiban, nem direkt, de vicces volt így. Egyébként hangban sem szerepelek, a Márknak van csak egy kérdése, ami elhangzik. Ez szándékos. Nem akartam olyan szitukat, amikben használnom kell a kérdéseimet, csak megfigyelő szerettem volna lenni, aki ott ül a sarokban egy kamerával. A zenekar tagjai viszonylag hamar megszokták ezt.

Miért nem szerepelsz a filmjeidben?

Nem szeretek direktben sokat mutatni magamból. A számomra legfontosabb munkáimban sosincs ott az arcom, mégis mélyen rólam szólnak, az én lelkemből mutatnak meg egy darabot. Ez a film is nagyon sokat mond el a gondolkodásomról és az érzéseimről.

Volt olyan jelenet, amit nem szerettek volna, hogy benne legyen a filmben, és győzködni kellett őket, hogy maradhasson?

Talán a második koncert előtt volt egy olyan, hogy a Sebő nagyon ideges volt a kezdés előtt, jó lett volna azt is megmutatni. De amikor megkérdeztem, hogy rakhatok-e rá mikrofont, akkor mondta, hogy bocs, most nem. Ilyenek előfordultak, de ez természetes. Olyan a forgatás alatt volt többször is, hogy „jaj, ezt minek mondjam el vagy miért veszed fel?” Amire az volt a válaszom, hogy „figyu, inkább forogjon le, mondd el, és maximum a vágóasztalon vitatkozunk majd rajta, de kiveszem, ha nagyon utálod”. Amikor a Gergőnek megmutattam először a filmet, nagyon megijedtem, hogy ő mennyire megijedt, hogy viszontlátja az elmúlt egy évét. Ez azért is volt neki különösen nehéz, mert mondta, hogy most már nagyon másban van fejben, mint egy éve volt, és ha most keresném meg ezzel a projekttel, akkor valószínűleg nemet mondana. Mert sokkal kevésbé érzi azt a közlési vágyat, amit akkor.

De aztán maradt minden. Egy dolgot nagyon nem szeretett, amikor a zenekartagok karakterének bemutatásánál van róla egy jelenet, amiben szól a trombitásnak, Dodónak, hogy cserélje le a biciklifoltos nadrágját. Úgy érezte, hogy bunkó főnöknek tartják majd azok, akik nem tudják, milyen a barátsága egyébként Dodóval.

De benne maradt.

Igen. A zenekarról kifelé legtöbbször a Gergő kommunikál. Én úgy látom, hogy legalább annyira precízen szeretné meghatározni a Platon arculatát, ahogy a szövegeit írja, neki nagyon fontos, hogy minden pontos legyen. Hálás vagyok azért, hogy sok esetben belement a kontroll feladásába. Nyilván nem voltam rosszindulatú rendező, nem akartam őket rossz fényben feltüntetni, de azért nem mindenben értettünk egyet. Ebben egyébként nagy segítség volt számomra a film vágójának, Fuchs Máténak a jelenléte. Ő tapasztalt dokumentumfilmes, tudja, hogyan kell kezelni ezeket a helyzeteket. De azért nem voltak olyan súlyos sztorik a Platon körül, amiket el kellett volna hallgatni.

Mekkora nehézséget okozott, hogy a zenekar mind a négy tagját be tudd mutatni a filmben?

Ez nagy feladat volt, remélem, hogy sikerült nagyjából jól csinálni. Nagyon demokratikusan működik a zenekar, de az világos, hogy Gergő sok szempontból vezető szerepet vesz fel. Ez a megszólalások arányain is látszik, sőt, Sebő meg is jegyezte, hogy sajnálja, amiért az interjúk alatt nem beszélt többet a zenekarral kapcsolatos gondolatairól, így sok minden a Gergő szájából hangzik el. De igyekeztem figyelni rá, hogy mindenki személyiségét meg tudjam mutatni. Sebőnek már a Platon előtt volt egy saját szólóprojektje, sőt, Gergő azért kereste meg őt, mert látta, hogy dalokat ír. Ebből megpróbáltam egy kicsit bevillantani a filmben. Laci, akinek a zenei munkásságáról egyébként eleve külön filmet lehetne forgatni, szerintem tök fontos tételmondatokat mond el a doksiban, ez a bölcsesség a zenekaron belüli működésére is igaz. Somáról a két frontember már a megismerkedésünk előtt olyan anekdotákat mesélt, hogy egy csendben végigült közös interjú után a riporter megkérdezte, hogy szeretne-e hozzáfűzni valamit az elhangzottakhoz, és ő annyit válaszolt, hogy nem. Erre a filmben kicsit rá is játszottunk, de igyekeztünk megmutatni azt is, hogy a barátaival ő egyébként nagyon kedves, szórakoztató, nyitott ember.

Melyik a kedvenc jeleneted?

Nem tudom, hogy azért, mert mindenki azt szereti, aki már látta a filmet, vagy tényleg az a legmeghatározóbb, de talán az, amikor hajnalban a turnébuszban Gergő és Sebő azt vitatják meg, hogy az egyik dalukban a „csend csörömpöl” szókapcsolatot Pilinszky vagy Cseh Tamás ihlette.

A vágási ötleteimen alapuló zenei átmeneteket is szeretem, mint amikor a kisebb színpad akusztikus duókoncertje átvált nagyobb színpados, teljes zenekaros fesztiválfellépésre. És borzasztó cuki a Gergőék kislánya, azokat a jeleneteket is szeretem, amikben ő szerepel.

A menedzserük szerint tíz év múlva megtöltik az arénát. Te látod, hogy hol lesznek 10 év múlva?

Nehéz kérdés, fogalmam sincs. Hétévesek most, és kiadtak három teljesen más lemezt, ki tudja, addigra milyen zenei irányba mennek. Egyébként nem tudom, hol van az ilyen típusú zene népszerűségi határa. Azt gondolnám, hogy ez a befelé fordulós, elgondolkozós zene azért kizár egy csomó olyan embert, aki könnyebben befogadható szövegekre vágyik, de a zenekar karrierútjából látszik, hogy bőven van erre nyitottság.

nyílnak befelé ablakok (2023)
Rendezte: Szász Zsófi
Fényképezte: Szász Zsófi, Benics Márk
Vágó: Fuchs Máté
Fényelés: Eduardo Saraiva
Hangmérnök: Terner Péter
Grafika: Kiss Bence
Szupervízió: Haszán Zoltán, Mészáros Zsófia, Plankó Gergő