ATV: hónap óta nem fizetik ki pontosan a pótlékokat a Honvédkórház dolgozóinak

Egészségügy
2023 április 29., 16:32

Átláthatatlan a bérszámfejtés, csúszik a pótlékok kifizetése a Honvédkórház orvosainak, szakdolgozóinak, annyira, hogy idén még nem kaptak teljes fizetést, számolt be az ATV Híradója. Márciusban érkeztek először hírek arról, hogy az intézmény dolgozói közt vannak, akik 2023-ban egyáltalán nem kaptak fizetés, a többieknél a pótlékok pontos kifizetése maradt el. A probléma azóta sem oldódott meg, a Magyar Orvosok Szakszervezetének helyi csoportvezetője szerint a Honvédkórház szinte valamennyi dolgozóját érinti az ügy.

"A műszakpótlékok, ügyeleti díjaknak a kifizetése sem történik még meg rendesen, tehát ez nem azt jelenti, hogy nem kapjuk a pénzeket, hanem azt, hogy nem tudjuk leellenőrizni pontosan, jól kaptuk-e"

- mondta Elek Norbert. Az Országos Kórházi Főigazgatóság még márciusban azt közölte, hogy kezelték az ügyet, és senkit sem érinthet hátrány. A Honvédkórház az ATV megkeresésére úgy reagált, hogy

"az észlelt számfejtési eltérések okát megvizsgálták és kijavították",

majd hozzátették azt is, hogy a a következő számfejtési periódusban az alapilletményeket, és a változó béreket is egy összegben fizetik ki.