Nagy-Britannia minden állampolgárát kimenekítette Szudánból

külföld
2023 április 30., 11:52

A távozó briteket szállító utolsó repülőgép felszállt az evakuálásra használt, Kartúm közelében lévő repülőtérről - jelentette be vasárnap a londoni külügyminisztérium.

A komoly mértékű brit katonai biztosítással lezajlott mentőakció kedden kezdődött, és vasárnapig a brit királyi légierő (RAF) 21 repülőgéppel 1888 brit állampolgárt szállított el a harcok dúlta afrikai országból.

Kartúm, 2023. április 30.
photo_camera Kartúm, 2023. április 30. Fotó: -/AFP

A brit külügyminisztérium vasárnapi tájékoztatása szerint ez volt a legnagyobb ilyen jellegű nyugati művelet a szudáni harcok kitörése óta. A tárca közleménye szerint a kormány azért döntött a légihíd felszámolásáról, mert egyre kevesebb brit állampolgár igényelte, hogy elszállítsák, emellett a szudáni hadszíntéri helyzet is csapongó változásokra hajlamos.

A járatokra azok jelentkezhettek, akiknek brit útlevelük van. Jogosultak voltak emellett a brit állampolgárok nem brit állampolgárságú közvetlen hozzátartozói is, ha volt érvényes nagy-britanniai beutazási engedélyük.
James Cleverly brit külügyminiszter a vasárnapi tájékoztatáshoz fűzött nyilatkozatában közölte: London minden lehetséges diplomáciai eszközzel igyekszik elérni a hosszú távra szóló tűzszünetet és a vérontás befejezését Szudánban.

Cleverly szerint a szudáni nép biztonságát és jólétét a civil kormányzati rendszer megteremtését célzó stabil átmenet biztosíthatja a leghatékonyabban.
A brit fegyveres erők a múlt hétvégén már evakuálták a brit diplomáciai személyzetet Szudánból.

Ben Wallace brit védelmi miniszter írásos tájékoztatása szerint katonai műveletről volt szó, amelyben a brit hadsereg 16. légi szállítású támadó dandárja, valamint a királyi tengerészgyalogság és a légierő több mint 1200 tagja vett részt.

A diplomatákat és a civileket kimenekítő brit kontingens Ciprusról indult Szudánba, és az evakuálást végző repülőgépek első állomása is Ciprus volt, ahonnan civil charterjáratokkal szállították Nagy-Britanniába az afrikai országból kihozott briteket.
Nagy-Britannia két hatalmas támaszpontövezetet tart fenn Ciprus déli partvidékén, mindkét terület szuverén brit térségnek számít.
A brit kormányt bírálatok érték, amiért először a diplomatákat evakuálta, de Cleverly ezt a kartúmi diplomáciai közösséget ért közvetlen fenyegetésekkel indokolta.