Megalázta és megkínozta gyerekeit, ha nem ötöst hoztak haza az iskolából

bűnügy
2023 május 11., 10:44

Megrázó bántalmazássorozatról adott hírt csütörtök délelőtt a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség nyomán az MTI.

Vádat emeltek egy nő ellen, aki teljesíthetetlen elvárásokat támasztott lányaival szemben és folytatólagosan megalázta, illetve bántalmazta őket, és ezzel súlyosan veszélyeztette testi, érzelmi, értelmi és erkölcsi fejlődésüket. A nőt kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolják.

A vádlott, aki a vádirat szerint 2016 és 2021 között súlyos alkoholproblémákkal küzdött, egyedül nevelte két kiskorú lányát.

Ha a gyerekek ötösnél rosszabb jegyet vittek haza, akkor megalázta, bántalmazta őket. Egyikük egy alkalommal már könyörgött a tanárának, ne írja be a rosszabb jegyet, úgy rettegett a következményektől.

A lányok nem vehettek részt osztálykiránduláson, csak a kötelező iskolai programokra mehettek el.

A nő a magas színvonalon sportoló lányoknak minden nap megmérte a testsúlyát, és hogy tartani tudják az általa megkövetelt szintet, nem adott nekik elegendő ételt. A sokszor éhező gyerekek tízóraira csak egy müzlit vihettek, zsebpénzt nem kaptak, nehogy ételt vegyenek maguknak.

A vádlott emellett állandóan szidta gyermekeit, becsmérelte iskolai és sportteljesítményüket. A lányok az édesapjukkal is csak titokban tarthattak kapcsolatot.

A nő olyan lelki kínokat okozott gyermekeinek, hogy iskolai jelzésre a kisebbik - akkor még kiskorú - lányt a gyámhatóság ideiglenesen az édesapjánál helyezte el, őt később követte az akkorra már felnőtté vált testvére is.

Kiemelt videóink