Állatvédelmi oktatásra kell menniük a malacperzselő böllérfesztivál szervezőinek

ÁLLAT
2023 május 17., 16:08

Március elején Nyíregyházán böllérfesztivált tartottak, ahol a Malacvédő Alapítvány szerint egy disznó még élt, amikor a szórakozó közönség előtt elkezdték megperzselni. Az állatvédők szerint ezzel állatkínzás történt, ezért több másik szervezettel közösen feljelentést tettek. A hvg.hu szemléje szerint a Malacvédő Alapítvány Facebookon tette közzé, hogy az állatkínzás miatti közigazgatási eljárás lezárult. „A járási hivatal a bizonyítási eljárást és a tényállás teljes körű tisztázását követően állatvédelmi bírságot szabott ki.”

A bírság megfizetése mellett az elkövetőnek saját költségén állatvédelmi, állatjóléti oktatáson is részt kell vennie, hogy a jövőben ne kövessen el hasonló jogsértéseket – „tekintettel arra, hogy az állatok levágásának vagy leölésének védelme kiemelt közösségi érték”.

Szerintük a böllérversenyen történt eset jó példa arra, hogy az állatvédelmi jogszabályok betartása „nagy múltú, hagyományosnak tekinthető” eseményeken, rendezvényeken is kötelező.