„Ami kicsiben a végrehajtói rendszer, az ma a demokrácia Magyarországon”

belföld
2023 május 30., 20:44

A Szikra mozgalom tüntetést szervezett a „végrehajtói maffia” felszámolásáért, és hogy igazságot követeljenek a végrehajtói rendszer károsultajainak.

Jámbor András, a baloldali szervezet országgyűlési képviselője szerint a Schadl-Völner korrupciós ügy csak a NER-jéghegy csúcsa, valójában egy kirakatper, és a végrehajtói kar működése kicsiben leképezi a rendszert, amiben ma Magyarországon élünk.

„Ami a végrehajtói rendszer, az ma a demokrácia Magyarországon”- mondta beszédében.

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444

A Fővárosi Törvényszéknél tartott tüntetés előtt az addig kellemesen napos, szélcsendes időjárás hirtelen beborult, szelessé vált, végül pár száz fős tömeg gyűlt össze az eseményen. A résztvevők közül volt, aki azért ment ki a tüntetésre, mert egy ismerősét kilakoltatták a végrehajtók, ami miatt az illető hajléktalan, majd végül öngyilkos lett. Volt aki azért, mert úgy gondolja, hogy nincs jogbiztonság, ami megvédene a végrehajtókkal szemben, ezért azok szinte bármit megtehetnek. Utcára mentek olyanok is, akiket kilakoltattak, és azóta a szociális ellátórendszer intézményei között ingázva tengetik életüket. A változatos életkorú tömeg nagy része viszont a végrehajtói rendszer károsultjaival való szolidaritásból, vagy azért ment ki, mert felháborítónak tartja a végrehajtói kar működését.

photo_camera Tüntetők a Schadl-Völner ügy nyomozati irataiból idéző táblákkal.
Fotó: Németh Dániel/444

Jámbor András arról beszélt, hogy a „profitorientált végrehajtói rendszer 30 évének igazságtalanságaiért” végső soron a magyar állam felelős, ezért kárpótolnia kell az összes érintettet. A parlamentben már ötször adta be erről szóló törvényjavaslatát, amit a kormánytöbbség minden alkalommal leszavazott, de hatodszorra is be fogja adni, mondta.

Jámbor arról is beszélt, hogy a korrupt végrehajtói rendszer kicsiben pontosan leképezi a Fidesz-rendszer működését. „Magyarországon 30 éve olyan demokráciának nevezett rendszerben élünk, amiben a jog a hatalmasokat védi, a bajbajutottak pedig nem férnek hozzá a segítséghez” - mondta. Szerinte a NER egészében a Schadl-Völner ügy csak egyetlen „korrupciós szál” , mivel a per nyomozati anyagában tisztán látható az is, hogy „mit nem vizsgált ki a nyomozóhatóság”. Ezt példázza, hogy az iratokban megneveztek bizonyos Tónit, Barbarát, és Ádámot, akiknek neve pont illik Rogán Antal propagandaminiszterre és körére, ez mégis következmények nélkül maradt, mondta.

photo_camera Jámbor András a Fővárosi törvényszék előtti tüntetésen.
Fotó: Németh Dániel/444

A végrehajtási rendszer igazságtalanságára példaként felhozta többek közt Dr. Kovács Zsuzsa kódexkutató történetét, akit pár 100 ezer forintért lakoltattak ki V. kerületi lakásából, annak ellenére, hogy az intézkedés ellen politikusok és aktivisták tiltakoztak, és hogy civil szervezetek egy összegben kifizették volna tartozását. (Kovács Zsuzsa nem sokkal később, 67 évesen meghalt.)

Ezekből kifolyólag Jámbor úgy gondolja, hogy amikor a végrehajtási rendszerre vázolnak alternatívát, akkor egyben arra is, hogy hogyan lehetne szolidárisan, egyenlően élni az országban. Ezért a Szikra törvényjavaslata, ami a végrehajtási rendszer átalakításáról szól, a következőket követeli:

  • Állami kézbe a végrehajtást! „Hogy ne a profit döntsön arról, hogy ki veszti el a lakását, és ki nem, és arról, hogy az emberek hogyan élhetik az életüket.” - mondta Jámbor.
  • Kártalanítást az áldozatoknak!
  • Mindenki számára elérhető elektronikus nyilvántartást a végrehajtásokról! Jámbor szerint az érintettek nagy része nem is tud róla, hogy tartozása van, amíg el nem indul a végrehajtás ellenük.
  • Ingyenes Jogi segítséget a végrehajtások érintettjeinek!
  • Az elévülés újragondolását!
  • Valódi magáncsődöt, az adósrabszolgaság felszámolását!
  • Igazságot a végrehajtások áldozatainak!

Jámbor a következő időszakban mozgalmával azon fog dolgozni, hogy a kormánynak ne érje meg tovább fenntartani ezt a végrehajtói rendszert. A tüntetés után a politikus a résztvevők nagy részével elindult, hogy bevigye a parlamentbe legújabb törvényjavaslatát.

A tüntetésen felszólalt Bakos Bernadett és Berki Sándor, az LMP, illetve a Párbeszéd országgyűlési képviselője is. Beszédet mondott Dr. Szepesházi Péter volt bíró, jogász is, aki számos devizabotrányban károsult ügyféllel dolgozott korábban. Hosszan és érzelmesen beszélt a szülinapját ünneplő Bíró Ica, volt modell, a „Metal Lady” is, aki a devizabotrány károsultja volt. Bíró többek közt arról mesélt, hogy az embert mennyire megviseli érzelmileg, és összetöri mentálisan az, amikor kilakoltatják, főleg - ahogy ez elmondása szerint vele is történt - amikor ez törvénytelenül történik. „Jogállamban kötelező minimum, hogy kivizsgálják az összes bűnt, amit a végrehajtói rendszer elkövetett, nem csak a Schadl-Völner pert” - mondta Bíró Ica.

photo_camera Az előtérben Bakos Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője, Bíró Ica, valamint Jámbor András, a Szikra országgyűlési képviselője.
Fotó: Németh Dániel/444