„Fehérgalléros bűnözőknek” nevezte az orvosokat a Péterfy kórház új főigazgatója, aki a belügyi helyettes államtitkári posztot hagyta ott a kórházigazgatásért

Egészségügy
2023 június 02., 04:44

Nem tartják elfogadhatónak a Péterfy Sándor utcai kórház főorvosai a kórház élére három hónapja kinevezett új igazgatót, és erről az Országos Kórházi Főigazgatót is értesítették, írja a Népszava.

A nyugdíjba vonuló korábbi vezető, Sásdi Antal helyére érkező Tóth László addig a Belügyminisztérium helyettes államtitkára volt, és a beszámolók szerint hamar sikerült magára haragítania az orvosokat. A lap információi szerint ugyanis már egy március 10-ei értekezleten úgy fogalmazott, hogy „az orvosok fehérgalléros-bűnözők.”

A Népszava egyik forrása szerint Tóth egy-egy ilyen konkrét eset után másnap ugyan bocsánatot kért, de aztán kezdődött minden elölről, és agresszív fellépésével rendre megrémítette vezetőtársait. A lap emellett arról értesült, hogy több, szerződéses munkaviszonyban álló orvos nem kapott bért sem, így elmentek az intézményből, emiatt pedig kevesebb műtétet tudtak végrehajtani.

Május 25-én aztán rendkívüli főorvosi értekezlet zajlott, amin megjelent Ladányi Márta, a Péterfyt irányító Dél-pesti Centrum kórház képviselője, valamint az Országos Kórházi Főigazgatóság kommunikációs igazgatója, Deák Gábor is. Az egyik jelenlévő beszámolója szerint parázs vita zajlott a helyszínen, többen elmondták a felső vezetésnek, mit tapasztaltak az új igazgatótól, majd bizalmi szavazás is történt, melyen 22 főorvos az új igazgató ellen voksolt, míg hatan mellette, hárman pedig tartózkodtak. A lap úgy tudja, hogy az eset után Tóth László főigazgatót meghallgatta az irányító Dél-pesti Centrum kórház menedzsmentje és az országos kórházi főigazgató is.

Keresték a cikkhez Tóth Lászlót is, de nem reagált, ugyanakkor az OKFÖ honlapján megjelent egy közlemény, amely szerint „az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetőjének utasítására a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet (DPC) tényfeltáró vizsgálatot indított az irányítása alá tartozó Budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézetben. A vizsgálat célja a kialakult munkahelyi légkör okainak feltárása. Ennek keretében a DPC szakemberei meghallgatásokat folytatnak és áttekintik a belső, szervezeti működéshez kapcsolódó dokumentumokat.”