Náray Tamás: „Nem szeretném azt érezni, hogy én, mindazzal, ami mögöttem áll, ötvenéves koromra egy másodosztályú ember vagyok”

belföld
2023 június 02., 15:02

„Azt nagyon helytelennek tartom, hogyha az állampolgárok között osztályozás van” – mondta Náray Tamás festő, regényíró a Friderikusz podcast adásában, amit a 24.hu szemlézett. Náray a divattervezés miatt lett ismert, de ezzel már nem foglalkozik, a közeg és a stílus miatt kiszállt a divatiparból. Náray 2018-ban elhagyta az országot, Spanyolországba költözött.

link Forrás

„Amikor az alaptörvénynek az első formája megjelent, akkor én ebből azt éreztem ki, hogy vannak első osztályú, meg másodosztályú állampolgárok. Azok, akik a többséghez tartoznak, meg azok, akik a kisebbséghez. Ez egy nagyon veszélyes játék, ez egy nagyon-nagyon rossz és bántó irány, és én úgy éreztem, hogy én nem szeretnék olyan közegben élni, ahol én bármi miatt is – egyszerűen nem szeretnék kitérni, mert ahogy szoktam mondani, a magánéletemet élni szeretem és nem megosztani –, de én nem szeretném azt érezni, hogy én, mindazzal, ami mögöttem áll, ötvenéves koromra én egy másodosztályú ember vagyok. Én nem szeretnék ilyen közegben élni” – mondta Náray, ahogy azt is, hogy a kisebbségek – például az egyedülállók és a másfajta szexuális orientációjúak – elleni különböző retorziók is zavarták.

Szerinte a mindenki azt csinál, amit akar hozzáállás nem jó. „Olvass el bármit, nézd meg az utcán, kihez hogy viszonyulnak, kire mit kiabálnak rá, kinek miket írogatnak! Hát, semmi egyebet ne tegyél, csak nézd meg, hogy mondjuk a velem készült interjúk alatt milyen kommentek jelennek meg!”

„Az a lényeg, hogy akit az én adómból eltartanak, az énrám ilyeneket ne mondjon. Helló! A pénzem az jó, amit befizetek sok tíz-húszmillió forint adót, nyereségadót, személyi jövedelemadót, anyám kínját, satöbbit, az mind kell, de közben meg a törvényben másodosztályú állampolgár vagyok? Hát álljon már meg a nászmenet egy fél percre! Hát hogy van ez?” – mondta.

Arról is beszélt, hogy nagyon nehéz volt elhagynia Magyarországot és egy vadidegen országba költözni, de a saját érdekében meg kellett lépnie. „Most már tudok kívül maradni. Most már rájöttem, hogy nem az én dolgom ez. Ezt most már nem nekem kell megoldani”.