Prof. emer. Dr. habil. Schobert Norbert PhD: Megbántam a két Covid-oltást, több problémát okozott, mint védelmet

életmód
2023 június 02., 06:55

Az ismert egészségügyi szakember, Schobert Norbert a Blikknek beszélt arról, immár másodjára koronavírusos, elment a szaglás- és ízérzéke is, otthon van teljes izolációban, csak a teraszra jár ki.

Ez már a második alkalom, hogy megfertőződött: 2021-ben is koronavírusos volt, és akkor sztrókot is kapott, amivel kapcsolatban Norbi akkor arról beszélt, hogy szintén a koronavírus válthatta ki, hiszen semmilyen szív- és érrendszeri előjele nem volt. Mint mondta akkor, utólag nem lehetett tudni, elkapta-e a koronavírust, ám szerinte már akkor covidos volt, amikor oltást kapott.

Arra a kérdésre, hogy mivel ismét megfertőződött, tervezi-e felvenni a harmadik oltást, elmondta: „Már az előző kettőt is megbántam. Több problémát okozott, mint védelmet. A sztrók óta rendszeres orvosi felügyelet alatt állok; félévente járok kivizsgálásokra, és ez már életem végéig így marad. Jelenleg nem látogathatok egészségügyi intézményt, de ha meggyógyulok, mindenképpen meg szeretném vizsgáltatni magam, hogy tudjam, minden rendben.”

A Blikk cikke megjegyzi azt is, hogy Norbira rájár a rúd, március végén végrehajtást rendeltek el a cége ellen, pár hete pedig a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Norbi Update-termékek forgalmazója megtévesztette a fogyasztókat, amiért negyvenmillió forintos bírságot szabtak ki rá.

Akkor azt írta ki Facebookra, hogy visszavonul, de a posztot azóta törölte. Mindenesetre ez állt benne:

„Eddig bírtam, visszavonulok. Ez a vizsgálat és az, hogy mindenféle hazugnak neveznek, most padlóra küldött, és innen már nem tudok felállni. Ez a kampány olyan most, mintha eddig végig hazudtam volna, közben a visszajelzések és a klinikai vizsgálatok szerint is százezrek életét mentette meg a rendszer”..