81 éves korában meghalt a börtönben az Unabomber

külföld
2023 június 10., 18:12

Holtan találták cellájában Ted Kaczynskit, ismertebb nevén az Unabombert. 1996-ban tényleges életfogytiglanra ítélték, miután csaknem két évtizeden át menekült az igazságszolgáltatás elől. Bűnösnek vallotta magát abban, hogy 1978 és 1995 levélbombáival három embert megölt és 23-at megsebesített.

A 81 éves Kaczynskit szombaton kora reggel fedezték fel egy észak-karolinai szövetségi börtönben. 1998 óta a Colorado állambeli, szigorúan őrzött szövetségi börtönben tartották fogva, majd egészségi állapota megromlása után 2021 decemberében átszállították.

Kaczynski népszerű témája volt az amerikai médiának, sorozatok és dokumentumfilmek is készültek róla. A chicagói lengyel bevándorlócsaládba született Ted csodagyerekként indult, matekzseni volt, matematikusként végzett a Harvardon, majd több egyetemen is tanított. Egyre paranoidabbá vált, 1969-ben, 27 évesen otthagyta állását, szüleihez költözött, majd fokozatosan redukálta kapcsolatát az emberekkel. Ekkoriban alakította ki modernitásellenes, ultratradicionalista, anarchista nézeteit, elsősorban a francia keresztény-anarchista, Jacques Ellul művei nyomán. A mai prepperek egyfajta előképének is tekinthető: erdei kunyhóba költözött a montanai hegyek közé, senkivel nem kommunikált, teljes önfenntartásra törekedett. 1978 és 1995 között követte el merényleteit. Célpontjai elsősorban egyetemi professzorok, tudósok voltak. Olyanok, akiket a technikai haladás híveinek, elősegítőinek gondolt.

Az FBI és más bűnöldöző szervek évek alatt több ezer nyomozót dolgoztattak az ügyén, de nem találták meg a bombamerényletek tettesét. Egymillió dolláros vérdíjat is kitűztek a fejére. Az internet elterjedésével, a kilencvenes évek elején vált az anarchista-hacker underground egyik hősévé, kultuszfigurájává. 1995-ben közölte híres, 35 000 szavas esszéjét, amelyet csak Unabomber-manifesztóként emlegetnek (valódi címe: Az ipari társadalom és jövője, a norvég neonáci tömeggyilkos Breivik is többször idézte). Ironikus módon ez az esszé buktatta le, illetve szolgáltatott perdöntő bizonyítékot ellene: a használt írógép írásmintáját azonosítani tudták a nyomozók. (via BBC)

link Forrás