A magyar és lengyel agrárminiszterek azon lesznek, hogy továbbra se lehessen ukrán gabonát eladni országaikban

POLITIKA
2023 június 22., 14:20

Meg kellene hosszabbítani az Ukrajnából szomszédos országokba irányuló mezőgazdasági termékek behozatali tilalmát, mondta Nagy István agrárminiszter lengyel kollégájával, Robert Telusszal közös sajtótájékoztatóján, írja az MTI.

Még április végén az EU megállapodott öt Ukrajnával szomszédos uniós országgal, köztük Magyarországgal is, hogy területükön csak áthaladhat az ukrán gabona, eladni és tárolni nem lehet az országok területén. A tilalom hatálya jelen állás szerint szeptember 15-ig tart.

Varsói megbeszélésükön Nagy és Telus megegyeztek, hogy a jelenlegi határidő túl rövid, mert például sok esetben ekkor még tart a kukorica aratása, ezért mindenképpen hosszabbítást szeretnének elérni. Nagy lengyel kollégájától ahhoz kért bizalmat, hogy a török féllel új tengeri gabonakiviteli útvonalak megnyitásáról tárgyalhasson a meglévő három fekete-tengeri kikötő mellett.

A találkozó utáni sajtótájékoztatón Nagy István méltatta az öt uniós tagállam közös fellépését az ukrán gabonaügyben. „A közös akaratérvényesítésnek köszönhetően ma már nem nemzeti, hanem európai uniós intézkedésekkel is tudjuk védeni határainkat és a gazdáinkat" - mondta a magyar agrárminiszter.