Direkt36: Szijjártó közeli ismerőse szerezte meg a céget, ami állami milliárddal támogatott gépgyárat épít Kecskeméten

gazdaság
2023 június 22., 07:05

Szijjártó Péter külügyminiszter régi közeli ismerősének, Benkő Szilárdnak az építőipari cége a kivitelezője egy olyan építési beruházásnak, amihez a külügyminisztérium egyik háttérintézménye adott több mint egymilliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatást – írja a Direkt36.

A HILTI nevű nemzetközi gépipari vállalat új, kecskeméti gyárának építését végzi a VER-BAU Kft., aminek 2022 szeptemberében, nem sokkal a projekt megindulása után lett tulajdonosa Benkő. Az állami támogatásról szóló bejelentést még korábban, 2021-ben tette meg a külügyminiszter.

A Direkt36 azt írja, a HILTI az 1,1 milliárdos támogatást a Szijjártó vezette Külgazdasági és Külügyminisztérium egyik háttérintézményén, a Nemzeti Befektetési Ügynökségen (HIPA) keresztül nyerte el.

A koronavírus-járvány idején Benkő Szilárd egy másik cége 280 millió forintos állami támogatást kapott, ami szintén a Nemzeti Befektetési Ügynökségtől érkezett. Ez ugyanabban az évben történt, amikor Szijjártó Benkővel együtt utazott a Lady MRD nevű NER-es luxusjachton.

photo_camera Benkő Szilárd a Lady Mrd fedélzetén Fotó: Németh Dániel/444

A HIPA elnöki tanácsadója jelenleg is az a Szikora Levente, aki korábban Benkő és Szijjártó csapattársa volt a Dunakeszi Kinizsi futsalcsapatban. Egyébként Szikora és Benkő Szilárd is tagja volt annak a plakátrongáló-csapatnak, amelyik a 2018-as választási kampányban az utcáról segítette a Fideszt.

A Direkt36 kereste Benkő Szilárdot, aki nem válaszolt, ahogy nem reagált a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztérium sem. A HILTI magyarországi leányvállalata pedig annyit közölt, hogy a kivitelezőt a cég vállalati megfelelőségi elveit követve választották ki, illetve hogy a VER-BAU-nak „minősíttetnie kellett magát a projektre”.

Kiemelt videóink