Vádat emeltek egy 14 éves fiú ellen, aki megölte az anyját

bűnügy
2023 június 27., 08:46

A vádhatóság közlése szerint a nő 2022 nyarán egy munka miatt Fülöpjakabra költözött, 14 éves fiát pedig egy ismerősére bízta, ami nem tetszett a gyereknek, aztán a fiú végül novemberben mégis az anyjához költözött. December 12-én reggel együtt indultak el otthonról biciklivel, de a közlemény szerint „a fiú már ekkor elhatározta, hogy nem megy iskolába, hanem megöli az anyját”.

A fiú visszafordult, a biciklijét és a táskáját otthon az épület mögé rejtette, majd magához vett egy baltát, és a szoba sarkában várta az anyját, hogy hazaérjen. Amikor a nő belépett a szobába, a fiú hátulról rátámadt, előbb ököllel többször megütötte, majd a baltával kétszer fejbe vágta. A nő a helyszínen meghalt.

A fiú ezután feltakarította a nyomokat, magához vette az anyja telefonját és pénztárcáját, és elment otthonról.

Az ügyészség a fiatalkorút előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolja. (MTI)